58. szám 2008. június
Hogyan készült?
Valamikor a hetedikes nyitótábor végén elkezdtem várni azt
az évet, amikor majd én is nyitótábort szervezhetek végre. Eljött az év eleje,
de nem történt semmi… Ám a tudatunk alatt ott motoszkált az a gondolat, hogy
mégis ez az az év! Pályázatra, úgy tűnt, hiába várunk, ezért elkezdtük magunk.
Első és legfontosabb a jó csapat volt, amit gondosan kellett összeválogatni, ami
rengeteg kalkulálást és rendezgetést igényelt, és még így is nagy csaták voltak
egy-két kapósabb emberért. De végül összeállt a csapatunk, négy fiú és hat lány.
Az első gyűlésünkre nem emlékszem, és így van ez a többivel is, nem különülnek el bennem. De talán történhettek azért ott is dolgok, mert szép lassan kialakult a kerettörténet, és megfogalmazódott bennünk, hogy mi is lesz a tábor célja (a nyerni akarás). Eleinte azonban a táborszervezés igen kevéssé szólt valóban a táborról, ötletelgettünk, és általában a téma is hamar elkanyarodott. Viszont jó volt a hangulat és jól szórakoztunk, még ha rá is kellett szánnunk egy-két délutánt, ami eleinte elég nehezen sikerült.
Aztán egyre többen kezdtek a saját csapatukról, az ő
táborszervezésükről beszélni. És mi elérkezettnek láttuk az időt, hogy valóban
csinálni kezdjünk valamit, ne csak bele-belekapjunk a szimpatikus dolgokba, a
többit hátrahagyva. Azt hiszem, itt jöttek egymás után szép sorban a hétvégi
találkozások, eleinte kéthetente, később már minden szombaton vagy vasárnap.
Jártuk körbe a csoporttagok lakásait, bár ebben a fiúk nem voltak túl lelkesek,
náluk nem voltunk soha.
Szóval belehúztunk, átírtuk szinte az egész csoportbeosztást és a fél keretet, de most már legalább elégedettek voltunk, és végre (van, aki lelkesebben, és van, aki kevésbé) kezdtünk a fontos feladatokkal foglalkozni. Szállás, gépelés, részletes ismertető a játékokról, költségvetés, daloló, a kerettörténet részletes ismertetése és persze a kvíz. Ami majdnem annyi gondot okozott, mint az esőprogramok kitalálása. Csak ültünk és bámultuk az üres papírt, és az agyunkban kutattunk legalább még egy értelmes játékért.
Aztán mégis kész lett valahogy, mi pedig irtó büszkén adtuk le. Azután állandó beszédtémánkká vált, hogy vajon mi lesz ezután. Mi megyünk? Mi nyerünk?
a képeken: nyitótáborszervezők a közelmúltból
