58. szám 2008. június A reggeli nyitásMindenki tudja, mi az a nyitás. Azt is tudjuk, hogy milyen, hiszen minden reggel részt veszünk ilyenen. Azt viszont kevesen tudják, hogy ez más évfolyamokon hogyan is zajlik. Mi most megpróbálunk betekintést adni a különböző évfolyamok reggeli programjaiba. 11.-es nyitásokNyitásokról relatíve nehéz írni, mivel nálunk – a 9. évfolyamon – is már elég kevés olyan ember van, aki minden reggel pontban 8:15-kor ott lenne a kisiskolában. Hát akkor a 11. évfolyamon még mi lehet? Márpedig az evidens, hogy amin nem vagy ott, arról nem tudsz mit mondani. De lássuk be, nem lehet valami könnyű visszaszokni a 8 órás kezdésre, hiszen két évig negyed kilencre kellett bejárniuk, és bizony a megszokás, az megszokás. Ezért is tudtam nehezen szóra bírni 11.-es iskolatársaimat, azonban kaptam néhány információt e témában. Nővéremnél kezdtem a faggatást, aki minden bizonnyal inkább a „hopsz, megint elkéstem, de legalább tíz perccel tovább aludhattam” táborba tartozik, mivel csak körvonalakban tudta ábrázolni a helyzetet, de kaptam tőle néhány tippet, hogy kinél érdemes érdeklődnöm. Így hát meglátogattam a kisiskolájukat, és – habár néhány visszahúzódóbb interjúalany inkább elutasított – a következőkre jutottam: náluk minden bizonnyal már szóba se jön, hogy a diákok tartsák a nyitást, így ez a feladat a tanárokra hárul. Horn Ági jóvoltából mindenről időben tudomást szereznek, míg Szalontai Ági minden szerdán egy kis rajzfilmmel kedveskedik az érdeklődő nebulóknak, melyben Degu van segítségére, aki aláolvassa a szöveget. Azért Marsi tanár urat sem szabad kihagyni a sorból, hisz az ő nyitásötlete is megemlítendő. Ő ugyanis a hét vége felé készül fel a nyitásra, mely nála a szextesztek kitöltését jelenti. És persze – hogy nehogy valami bizalmas is kitudódjon –, mindezt nyilvánosan végzik. Másfajta nyitásról nem tudok, mert mint mondtam, voltak, akik nem igazán feleltek, de azért egész biztos vagyok benne, hogy néha azért a diákok is szoktak nyitni, nemcsak a tanárok. |