Szubjektív

Tartalom

58. szám 2008. június

A reggeli nyitás

Mindenki tudja, mi az a nyitás. Azt is tudjuk, hogy milyen, hiszen minden reggel részt veszünk ilyenen. Azt viszont kevesen tudják, hogy ez más évfolyamokon hogyan is zajlik. Mi most megpróbálunk betekintést adni a különböző évfolyamok reggeli programjaiba.

9M nyitás

Nálunk a nyitások általában csendesen, nyugodtan zajlanak. Vannak, akik már nagyon korán bent vannak, csak reggeliznek a büfében, ahol találkozhatnak a rohanó későkkel. A nyitáson általában megbeszéljük az évfolyam „ügyeit”: színház, kiállítás, stb. Ha nincs semmi fontos, akkor általában verset olvasunk fel vagy tabuzunk. Ennek a társasjátéknak az a lényege, hogy egy kártyán van egy szó, amit körbe kell írnunk, el kell magyaráznunk a társunknak anélkül, hogy kimondanánk az alatta felsorolt szavakat. Korán reggel sokszor túl nagy feladat elmagyarázni a „torta” szót. Az „édesség” szót pedig tilos kiejteni, mivel még kómásak vagyunk. Ezért általában vontatottan folynak az ilyen gondolkodós játékok. Legtöbbször hagynak minket pihenni, mert a tanároknak is pont olyan nehéz felkelniük, mint nekünk.

Gergely Sára