58. szám 2008. június
Hogyan készítsük ki tanárainkat?
Ezt a cikket eredetileg nem a Szubjektívbe szántam, de nem is egy AKG-s óra néz így ki, csak kitaláltam valamit, leginkább a régi sulis óráim színezett változatát.
Jaj, ne, már megint matekóra jön… Talán nem is baj, hátha lesz megint valami felfordulás. Juli néni bejön, mindenki föláll, de közben beszélget, eszik, körmöt reszel, vagy amit akar. Juli néni majd felrobban, hogy a hetes jelentését meg szeretné hallgatni, de mi nem hagyjuk. Jó, jó, de hol a hetes? Hát, azt nem tudjuk. A múlt héten talán Luca volt, de már az sem biztos, akkor most lehet, hogy Zita lesz. Na mindegy, persze mi tudjuk, Juli néni kikeresi a naplóból, Eszter és Bence álljanak föl, jöjjenek ki a táblához, és kezdjék a jelentést. De amikor a hiányzóknál tartanak, ott megint baj van, mert persze az eredeti helyéről mindenki elült, így nem lehet tudni, ki hiányzik. Valamit elmakognak, végre kezdhetnénk az órát. Házi feladatot ellenőrzünk. Szuper, persze egy csomó mindenkinek hiányzik, amíg Juli néni kinyitja a naplót, megkeresi a nevet, beírja a mínuszt vagy az egyest, kezdődik a káosz. Elkezdük ellenőrizni. Juli néni felszólítja Balázst, mondja a 10. feladatot. De persze neki sincs kész, így a naplót kinyitja, kikeresi a nevet, neki is beírja, közben az adrenalinszintje már az egekben, ezért elkezd kiabálni Balázzsal, hogy lehet ilyen sunyi, hogy nem mondja meg, hátha nem veszi észre. Na, tíz perc után lehiggad, újra kezdünk ellenőrizni, persze az osztály többsége nem figyel, senki semmit nem csinál, csak beszélget, levelezik, járkál, eszik, iszik, alszik, meg ki tudja még mit. De hogy nagyon nagy hangzavar van, az biztos. Ilyenkor aki unatkozik, elkezd gondolkodni, mit lehetne csinálni, hogy feldobjuk a matekórát. Ja, persze, Juli néni utálja, ha dobálunk. Ezért attól, aki legmesszebb van tőled, kérsz egy tollat, persze ő már tudja, mire megy ki a játék, ezért odadob egyet, aztán utánamkiabál, hogy ja, bocs, az nem fog, itt van egy másik. Ez egy kicsit célt téveszt, ezért föl is kell állni, mert azért nincs kétméteres kezem. Végre sikerül tollat szereznem, most Zsófi dob oda hozzám egy levelet. Persze most csak az írtam le, hogy én mit csináltam kb. tíz percben, de tulajdonképpen mindenki ezt csinálja, tehát remélem el tudják képzelni, mi lehet a matekórán. Az óra vége felé Juli néni már teljesen ki van, hogy mi milyen rosszak vagyunk, így büntetődolgozatot irat. Jaj, ne már, azért ennyire nem vagyunk rosszak, nem kell itt rögtön kiakadni, inkább folytassuk az órát. De akkor már mindegy. Még van idő a füzetet gyorsan betenni a padba, ha esetleg valamit nem tudnánk, ott legyen a kis segítség. Kiosztja a lapokat a feladatokkal, már öt perce írjuk, amikor Áron elkezd énekelni. Sálálálá-sulululu és egyéb értelmességeket. Juli néni megint kivan, hogy mi ez a rendbontás, a dolgozatával és az ellenőrzőjével azonnal jöjjön ki, aztán már mehet is. Áron felháborodik, hogy ő odaadja az ellenőrzőjét, ha kell, írjon be neki valamit, de azt, hogy a dolgozatát is odaadja, azt már nem. Tudtával a magatartás és a tanulmányok két különböző dolog, nem lehet a kettőt egybevonni. Na jó, akkor a dolgozatot visszakapja, de kéri az ellenőrzőt. A dolgozatírás többi része elég nyugisan telt el, mert mindenki azzal volt elfoglalva, hogy feltűnés nélkül puskázzon, vagy ha esetleg tud valamit, azt se rontsa el.
Letelik a tíz perc, már csöngetnek, mindenki egyesével viszi ki a dolgozatát, amikor Áron odaadja, és megjegyzi, legalább a puskázásért próbálta volna elvenni. Persze Juli néni meghallja, de már nincs bizonyíték, a padban nincs semmi…
Megjelent: Hírpong, 2008. április 3.