Szubjektív

Tartalom

59. szám 2008. november

Egyszer volt…

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy nagyon furcsa kislány. Ez a kislány egy nagyvárosban élt, aminek az volt a neve, hogy Budapest. Egy nagyon különleges iskolába járt, negyedik osztályba. Nemrég érkezett oda, így a gyerekek nem tudtak róla túl sokat. Ennek a lánykának volt egy nagyon rossz tulajdonsága: nem tudott igazat mondani. Ha osztálytársai kérdezték, képzelete már hetedhét határon túl járt.

Egyik átlagos reggel két pöttyel a homlokán lépett az osztályba. Lia, az egyik osztálytársa, megkérdezte tőle, hogy mi az ott a homlokán.
– Tudod, lekaratéztam egy elefántot.
– Te tudsz karatézni? – ámult Lia, mert nem nagyon tudta elképzelni a kicsit duci kislányról, hogy ilyen sportot űz.
– Persze. Ezenkívül még tudok úszni, kungfuzni, lovagolni, birkózni, vívni, gerelyt hajítani, kajakozni.
– Hű, te aztán nagyon ügyes vagy ám!
– Igen, igen. De hol is tartottunk?
– Ott, hogy lekaratéztál egy elefántot.
– Ja, igen. Afrikában megfáztam, és el kellett vinni engem Ausztriába, egy kórházba, ahol 6 hónapig feküdtem. Amikor meggyógyultam, utána búvárversenyre mentem, ahol 500 méter mélyre le kellett úsznom oxigénpalack nélkül. Persze én nyertem meg a versenyt.
– Hol laksz?
– Egyiptomban.
– Nincs az egy kicsit messze?
– Á, dehogy! Nem sok idő eljutni Budapestre.
– Milyen származású vagy?
– Az apám indiai, az anyám kínai, én meg lengyel vagyok.
– Hűha! Hol nyaraltál?
– A Mount Everest tetején táboroztam a szüleimmel, és olyan meleg volt, hogy még a pólóm alatt is csurgott rólam a víz.
– Na persze.
– De, de. Így volt! Láttam ott egy kengurut is, és a mosodánál pedig beszéltem egy mosómedvével.
– Van testvéred?
– Igen, egy bátyám. 80 éves és Grönlandon él. Ő találta fel a bölcsességet.
– Khm, khm.
– És képzeld, naponta meglátogatom őt, és tegnap megcsípett egy skorpió, attól van a két pötty a fejemen.
– Az előbb még egy elefánt akart agyontaposni!
– Ja, elfelejtettem. Az egy másik történet. Elmeséljem?

És akkor becsöngettek. Lia azon gondolkozott, hogy lehet, hogy furcsa ez a kislány, és nem tud igazat mondani, de valószínűleg még sok érdekes történetet fog tőle hallani ebben az évben.

Varga Dóra