59. szám 2008. november
Szigetelső
Jihááá! Véégre! Eljött a várva várt nap! – így ébredtem egy nyári szombat reggelén.
Mivel ez az első szigetem volt, nem igazán tudtam, hogy
mire számítsak. Úgy gondoltam, hogy egy olyan helyre megyek, ahol vadul tomboló
tömeg sodor magával, mindenki nevet és vidám, a fejek vörösek a sok ugrálástól,
estére már a tetemes mennyiségű alkoholtól. Úgy tűnt, hogy ez mind teljesül is.
Kis hídon mentünk át, az emberek, mint csöpp hangyák vonultak befelé. A Sziget
egy kis frissítővel indult, propellerekből hideg harmatot fújtak a kimelegedett
emberekre. Már a bejáratnál hatalmas tömeg gyűlt össze, kíváncsi voltam, mi
lehet ott, ami annyi mindenkit megnevettet. Beljebb furakodtam a tömegben, és
azt láttam, hogy egy fiú ül egy széken, felöltözve, egy másik srác pedig egy
céltáblát dobál egy labdával. A labdát hajigáló srác eltalálta a céltáblát, és
egy vízzel töltött lufi, amit én nem vettem észre, rázuhant a székben ülő fiúra.
Nagyot nevettem az ázott gyereken, úgy tűnt, élvezte a hideg zuhanyt. Elindultam
körülnézni. Az első, amit megláttam, a sok-sok árus volt. Mindent lehetett venni
a sátrakban. Voltak ételt áruló sátrak, ahol malacka sült nyárson, fél füle
megperzselődve lógott. Volt finom kürtőskalács is. A sátrakban színes sálakat,
karkötőket, bogyós nyakláncokat és vicces pólókat lehetett kapni. Természetesen
a Converse sehonnan sem maradhatott el, volt cipőbolt, meg egy sátor, ahol a
fáradt szigetlakók pihengettek. Néhány helyen vizelet szaga terjengett a
levegőben, ami nem volt túl kellemes. Elfordultam itt, bekanyarodtam ott, és
elértem a Lumináriumot. Az egész egy felfújt épület, ha belépünk, egy színes
álomvilágba csöppenünk, mely a fal fényáteresztő képességének köszönhető. Sokat
hallottam már róla, hogy milyen szuper, mennyire érdekes, és belül milyen
csöndes (bár ezt nem nagyon tudtam elképzelni), de maradni már nem volt kedvem,
mert hosszan kígyózó sort kellett volna kivárnom a bejárathoz vezető útig, egy
pár perces élményhez. De lehet, hogy megérte volna, nem tudhatom. A hatalmas,
ugrálóvárszerű épület előtt megállt egy furgon, amiből három röhögő srác
kicipelt egy nagy kanapét, amihez egy fiút celluxszal hozzáragasztottak. Nagyon
vicces volt. Néhány ember köréjük gyűlt, megcsodálták, jókat nevettek rajta,
néha még egy-egy gátlástalan személy (természetesen nőnemű) az ölébe is ült. Kis
idő múltán visszatették a furgonba és továbbkocsikáztak. Az utcákat róva sok
érdekes külsejű egyént láttam. Nagy részük a szokásos szakadt naci, szigetporos
tornacipő, sál, hatalmas lógó fülbevalók, sapkák, rövid pólók, ingek viseleténél
döntött. A durvább öltözetű emberek lógó gatyában, mezítláb járkáltak,
előfordult, hogy néhányan erősen felállított hajjal mászkáltak, még az erősebb
széllökések sem mozdították meg betonkemény hajukat. Beugrottam néhány jó
hangulatú koncertre is. Este a Nagyszínpadnál végigénekeltem a Serj Tankian
koncertet több ezer ordító, ugrabugráló, zászlót lengető ember között. Az nagyon
idegesített, hogy az emberek mellettem mászkáltak el, és akárhányszor
visszaálltam volna az egyébként is igen szoros helyre, jöttek az újabb drága
vándorok. De ezt leszámítva élveztem a koncertet. A fények, a hangulat, az
emberek, a zene, minden tökéletes volt. Utána még tovább bolyongtam, koncertről
koncertre, buliból buliba. Azt furcsálltam, hogy egy AKG-ssal sem találkoztam,
pedig szerintem biztos nagyon sokan voltak kinn.
Jövőre, remélem, több napot maradok, és majd együtt tomboljuk végig a Sziget tengernyi sok programját!
Serj Tankian