60. szám 2009. január
Kedves Tudod Te Ki!
Levél aggasztó problémákról
Én, a pomázi lejtők kábeltévével és ÉjdzsBíÓ-val rendelkező úri kisasszonya azért írok most Neked, kit soha nem nevezünk nevén, mert igen el vagyok keseredve. Én, ki „elég ritkán” kapcsolom be a televíziót (akkor is csak soha nem apadó sorozatfüggőségem uralkodik el rajtam), csalódva tapasztalom önnön önmagamon, hogy akkor hogy is van ez.
Kezdjük ott, hogy a 135 forintos műsorújság szerint
szerdán, pontban 21:40-kor kezdődik el az a bizonyos sorozat, melyért ölnék, ha
tudnék. Nevezzük nevén, hogy ne legyünk bátortalanok: ez bizony a Doktor House.
De. Nem ez a probléma. Hanem. Amikor kedves arcomat a képernyőre csüggesztem,
ujjaimat érzékien a távirányító 6-os gombjára illesztem és működésbe helyezem
ama nagyon drága televíziót, amit még 2000 előtt vásárolt a drága papa és mama
nagy viták folyamán, akkor bizony igen elönti egyébként oly lágy szívemet a düh.
Hogy miért?
Hát, kérem szépen. Én, Puskás F. Krisztina, született Budapest 1991.06.28., nem vagyok kíváncsi a „Venis Oxi Eksön” folteltüntető képességeire 21:43 perckor, szerda este! Továbbá nem érdekel, hogy a „celebek” hogyan robbantják fel a konyháikat primitívebbnél primitívebb megnyilvánulásaik közepette. Nekem SZÜKSÉGEM van Doktor House-ra, akkor, mikor írják hogy van. És nem 21:48-kor, mikor csillogó, frissen mosott szőke hajszálaimat már mind kitépkedtem, és átkozom azt, ki a tévéújságot készítette. Pedig nem az ő hibája, kérem szépen.
Problémaként merül fel még az a hatalmas, gigantikusan nagy űr, melyet akkor érzek limbikus rendszeremben s jobb pitvaromban egyaránt, mikoris a legizgalmasabb részt félbevágva jön a REKLÁM. Miért?
De ennyi nem elég. Ebben az országban a kereskedelmi televíziók elhatározták, hogy tönkretesznek minden élőt s holtat. Nem egyszer, kétszer, de (előre összeesküdve a mindenféle akciós felvágottakat és WC-öblítőket értékesítő reklámmenedzserekkel) HÁROMSZOR is félbeszakítják az ÉN egyetlen sorozatomat olyan idegesítő, irritáló, katasztrofálisan igénytelen, affektáló és értelmetlen, megalázó, lekezelő, mondanivalótól mentes, pénzhajhász, lesújtó, egyszerűen pazarló reklámokkal, hogy valahol mélyen elerednek ópomázi könnyeim.
Az nem elég, hogy egyébként olyan minősíthetetlen műsorok vannak, amilyeneket el sem hiszek, de hogy sem a pontos kezdés nincs betartva, se nem nézhető a sorozat (vagy film) az állandó reklámok miatt, az szerintem felháborító. Más, kevésbé kulturált helyeken erre azt mondják, hogy, idézem, „szar”. És nemcsak az egyik kereskedelmi csatorna. Tulajdonképpen az összes. Ami nem „szar”, azért pedig „fizetni” kell. Fizetni a drága papa és mama nehezen megkeresett vagyonából, ami ugyebár mindig jobban fáj.
Tehát. A lényeg. Én. El. Vagyok. Keseredve. Valaki csináljon már valamit, mert más, károsabb szenvedélyek után nézek, ha ez így folytatódik, annak pedig nem lesz jó vége. Hát ennyit szerettem volna közölni.
Tisztelettel: Én.