60. szám 2009. január
10 ok, amiért irigylem a hetediket
Én, a nyolcadik évfolyam tanulója, szörnyű tényekkel fájdítom a fejem. Úgy döntöttem, megosztom másokkal is súlyos problémáimat. Én, aki ugyan már nagy nyolcadikos vagyok, sajnos eléggé megszoktam azt, hogy hetedikes körülmények vesznek körül. Tudják, azt, hogy mi vagyunk a legkisebbek, akikre a legjobban figyelnek, meg az efféle kiváltságokat. És akkor idejön egy gyerekhadsereg, és letaszít bennünket fényes trónunkról. Eddig mindenki ránk figyelt! Ejnye-ejnye! De most mintha ez a figyelem elkalandozna rólunk egy kicsit a földszintre, ott is a hetedikes kisiskolába. Kimondom kereken: irigylem a hetediket! Okok, melyek ehhez a véleményhez vezettek: nos, az egész azzal kezdődik, hogy ők a földszinten, mi meg a negyediken. Ha valaki ebben nem fedezte volna fel a bibit, akkor közlöm: nekik körülbelül 10 lépcsőt kell megtenniük, nekünk meg tízszer annyit. És engem az a tény sem nyugtat meg, hogy nekünk lesz izmosabb a combunk. Aztán, a „közös” teraszt teljesen igénybe veszik, lehetetlen arrafelé létezni. Az ebédlőben összevissza tolakodnak, és ha véletlenül a hátad mögött ülnek, úgy ordítanak, hogy megsüketülsz. És ez még nem minden. Merthogy a kupactermeik is sokkal nagyobbak, mint a mieink, holott mi sokkal többen vagyunk. Sokan azzal érvelnek, hogy milyen jó nekünk, hogy van légkondicionáló az osztályokban. Csakhogy nálunk az emeleten sokkal melegebb is van, mint náluk, a földszinten. Az év végén ők megválaszthatják, hogy miből vizsgáznak, mi meg már nem. Igaz, hogy tavaly nálunk is így volt, de idén már nem, úgyhogy nyugodtan ezért is irigyelhetem őket. Aztán csak szimplán azért, mert ők az örök üldözőink, akik nem hagynak megnyugvást egy percre sem, mert követnek minket osztályról osztályra. Az sem fair, hogy a hetedik könnyebb, mint a nyolcadik. Az pedig igazán nem szép tőlük, hogy amikor nekünk jótékonysági témahetünk van, pont akkor kell nekik is kézműves dolgokat készíteniük, elorozva tőlünk a nemes alapanyagot. Nem igaz az sem, hogy szebb fát készítettek nálunk. Fel nem foghatom azt a tényt, hogy nekik sokkal kevesebb hosszt kell leúszniuk az uszodában, mint tavaly nekünk kellett. És azt sem értem, hogy hogy lehetnek ilyen szerencsések, hogy ilyen kedves, aranyos, megértő, segítőkész, barátságos, elnéző, okos, sportos és menő évfolyamot tudhatnak maguk fölött (rólunk van szó). Hát, ezért vagyok én irigy, és a nyolcadikosok nevében követelem, hogy kapjuk meg a nekünk járó figyelmet! Köszönöm szépen!