|
12. szám 1997. december 18. - 1998 január
Az AKG valamennyi, iskola egészét
érintő információja - nyilvános (Ebihal)
Hétfő
beküldött tudósítónk jelenti
December 1, hétfő
Az értekezletet 16.20-kor nyitotta meg az igazgató. Részt
vett 32 tanár, és Bajor Zsófia a Szubjektív
képviseletében.
-
Az év végéig át kell tekinteni a szülői
befizetéseket, jelezni, ha elmaradás van. A gazdasági
irodába el kell juttatni az adó-visszaigényléssel
kapcsolatos befizetői adatokat.
- A következő héten kerül sor a továbbképzési
szabály tervezetének végszavazására.
- Szombaton az Adventi Vásárral egy időben nyílt
napot tart az iskola, 11 órakor Horn György tart tájékoztatót
a hatosztályos gimnáziumról.
- Merényi Zsuzsa figyelmeztetett, hogy az előző napról
maradó szemetet el kell takarítani.
- A szombaton nyíló mackókiállítás
a nagy-tanáriban lesz, ezért az a kiállítás
ideje alatt használaton kívül lesz.
- Sikerült felfedni a kilétét a szeptembertől
októberig tartó lopássorozat tetteseinek. A két
középiskolás korú külsős elkövető
és szüleik egyezséget kötöttek az iskolával
a károk rendezéséről, mely szerint február
1-ig fizikai munkával szerzik meg a szükséges összeget.
- Szerdán a III. és a IV. évfolyam tart fogadóórát.
- Ismertetésre került az AKG Karácsony részletes
programja (lásd alul).
- Továbbra is jelentkezőket várnak díszítésre,
teremrendezésére.
- Kardos Éva szóvá tette, hogy a háztartástan
teremben sokszor marad rendetlenség.
- Javaslat született, mely szerint a teremkulcsot csak tanár
vehesse fel.
- December 18-án, 16 órától Trupp
előadás lesz a színházteremben.
- Papp Zsuzsa kifogásolta, hogy az iskolában sok helyen lehet
érezni a konyha szagát.
- Rataj János szerint 4-5 millió forintba kerülne ennek
a problémának a megoldása, de már dolgoznak
rajta.
- Baranyai István tanárok részére szóló
internet tanfolyamot hirdetett, 8 alkalommal.
December 8, hétfő
Az
értekezlet 16.10-kor kezdődött a klubban. Részt
vett 35 tanár, és Bajor Zsófia a Szubjektív
képviseletében, valamint Mandula.
- Hirt Erika tartott fél órás tájékoztatót
a számlák megfelelő kitöltéséről.
- Az étkezési utalványokat januárban kapják
meg a nem iskolában étkezők.
- Sokan tartoznak számlákkal, melyek előlegét
már felvették.
- Szombaton Mikulás ünnepség volt, jól sikerült.
- Gáncs Zsuzsa tájékoztatott az Adventi Vásárról,
20 YE vállalat vett részt, meglehetősen nagy sikerrel.
A 4 díjból 2 díjat kapott AKG-s vállalat, az
ARTÚR Rt. a legjobb termék, a FURTON FURT a legjobb kereskedő
díját nyerte. Az idei tapasztalatok szerint a jövőben
nem lenne praktikus, ha a vásár az ebédlőben
lenne. December 13-án 10-től 3-ig a Pólus Centerben
tartanak vásárt a Young Enterprise vállalatok.
- Szabó Eszter felhívta a figyelmet a "Mikulás
akcióra", mellyel játékokat gyűjtenek rászoruló
gyermekeknek. Követendő példaként ismertette
a Berzsenyi Gimnáziumban tartott másság hetet.
Az értekezletnek 17.20-kor lett vége.
December 15, hétfő
Az értekezletet 16.20-kor nyitotta meg az igazgató. Részt
vett 27 tanár.
- A továbbképzési szabályzat elfogadásához
nem volt meg a szükséges létszám. Csütörtökön
van a könyvelszámolás és az adó-adatlapok
leadásának végső határideje.
- A patrónusok népszerűsíthetnék az ajándék-gyűjtési
akciót a szociálisan rászoruló gyermekeknek.
- Gáncs Zsuzsa beszámolt a hétvégén
rendezett országos Young vásárról a Pólus
Centerben. Nagy tömeg volt, de nem sokan vásároltak.
Kifogásolta, hogy kevés tanár látogatott el
a rendezvényre.
- Pénteken rendezvény volt a suliban,
csak 4 tanár volt jelen, de a vendégek is kevesen voltak.
Semmilyen incidens nem történt.
- Január ötödikén, hétfőn lesz az
első tanítási nap.
- A háztartás-terem kulcsa a portán van leadva, csak
tanár veheti fel.
- Baranyai István közölte, hogy az első internet
foglalkozás tanároknak január 7-én, szerdán
17 órakor lesz.
Az értekezletnek 16.55-kor lett vége.
AKG Karácsony
december 19, péntek.
10-től csibefoglalkozások, többen jelezték, hogy
a jégpályára mennek.
1-től 3-ig ebéd az iskolában.
15.30-tól karácsonyi koncert a színházteremben
17 órától közös karácsonyi ünnepség
a tornateremben.
|