52. szám 2007. február

Hubay csibe

Legkedvesebb emlékem…, első szimpatikus élményem…, nagyon tetszett, még akkor is, ha elvesztünk…, nekem az volt a legviccesebb élményem, amikor az volt a feladat…, nagyon élveztem…, örülök annak, hogy…

Avagy mozaikok egy hosszú mondatban, amelyek természetesen érthető kerek egésszé állnak össze a Hubay-csibe tagjainak a fejében, csakúgy, mint mindenkiében, aki részese volt a nyitótábori eseményeknek.

Az éjszakai kirándulásra eleinte nagyon nem akartunk elmenni, de azután megváltozott a véleményünk, kiderült, hogy a párom, aki fiú, sokkal magasabban tud sikítani, mint én, a cipőm is igen megsínylette a kirándulást, tehát mi lilák egy ismerkedős játékot játszottunk, egy lepellel eltakartuk egymást, és amikor fölrántottuk, ki kellett mondani a másik nevét, ami persze csak többé-kevésbé sikerült, mert olyan értelmetlen dolgokat mondtunk, hogy mindenki már előre nevetett, és én csak a saját nevemet tudtam megjegyezni, majd mikor a számháborús csapatunk éppen indulni akart, egy kiáltást hallottunk: Darazsak! Jönnek a fából! Mindenki szaladt el onnan, de tíz gyereket megcsíptek, így gyorsan mentünk a dokihoz, de szerencsére senkinek sem lett semmi komolyabb baja, ugyanakkor bejött az egyik barátnőm, és azt mondta, hogy megtámadták őket a darazsak, azután részletesen elmesélte, és az is kiderült, hogy tíz embert elvittek az orvoshoz, és Lubatu szellemének kellett édességet készíteni, és kókuszgolyót csináltunk, a maradék kekszport a szánkba tömtük és úgy kezdtünk el beszélni, és a kekszpor ömlött ki a szánkon, valamint a szellem-békítő étel készítése közben, a fekete csapatban én és társaim porcukros, borsos, ecetes uborkát tettünk a készülő maszszába, de tíz forintokért meg is ettük, de amúgy kedves szellemünket, Lakotót véleményünk szerint finom ebédekkel leptük meg, sajnos az első nap megbetegedtem és a második nap hazamentem, de az iskolában megpróbáltam bepótolni lemaradásomat, egyébként pedig amikor ki kellett találni, hogy melyik tárgy melyik tanáré, akkor egy logikai kártyát kaptunk, és a feladat kidolgozásában elég sok bohócságot találtunk ki, végén egy pszichológusnál, Zsebinél volt a kártya, és én voltam Ace Ventura, és Fruzsi (diák) volt Fruzsi (tanár), egyébként tényleg Fruzsié volt a kártya, ja és a táborba vezető út előtt volt a neuronozás, és nagyon élveztem a többiekkel megtanult táncot a Fire zenéjére, amit a tábor végén a tizedikesek segítségével tanultunk meg mi, a hetedik évfolyam, akik közül ezt a mondatot írta a tizenegy Hubay-csibe, pontosabban:

Almer Kitti
Balogh Tamás
Darits Réka
Markhot Péter
Pápai Simon
Reviczki Kriszta
Sármási Villő
Schiller Dóri
Számel Kristóf Artúr
Tóth Enikő
Váradi Bence