52. szám 2007. február
Kihűlt a kalácsom
Hogy mit is jelent számomra a karácsony? Hát, nem sok jót. A szeretet ünnepe, blabla. A karácsony ünnepe már réges-rég nem arról szól, amiről kéne neki.
Eredetileg ugye ez egy születésnap. Jézus, Betlehem, jászol, meg ilyenek. Persze annak, aki mindezt elhiszi. Félreértés ne essék, ez nem egy afféle ateista cikknek íródik, nem is szeretnék vele megbántani vagy megsérteni senkit, hiszen bennem is van egyfajta hit, még ha az egyik vallással sem egyeztethető. Nem erről van szó. Tegyük fel, hogy akár keresztény szemmel is nézem a dolgokat. Adott egy szent ünnep, és mára mi lett belőle? Puccs az egész.
Az emberek karácsonyfát állítanak. Eddig minden szép és jó. Az emberek megajándékozzák egymást, az ajándékkal fejezve ki a köztük lévő köteléket, amit szeretetnek hívnak. Ezzel se lenne semmi baj, ha manapság nem idegből játszódba az egész történet. Az emberek között azonban pestisként terjed a sznobéria, az akarat, hogy megfeleljenek egymásnak, szegény angyalkák közül pont Lucifer büdös leheletét tüdőzi mindenki. Idegesen járkálnak boltról boltra, hogy a legmegfelelőbb ajándékot tudják venni szeretteiknek, és ez nagyon jó, egy bizonyos szintig. Csakhogy amikor már az ajándékozásnak sem az „adni is jó, nem csak kapni” mondás az alapelve, hanem ideges rohangálás, és a „jó lesz az neki” címszó, akkor már gondok vannak. És jaj, olyankor már tényleg jó dolog túl lenni az egész mizérián, ha olcsón megúszva megvettük az összes kötelező (!) ajándékot mindenkinek. Nehéz bevallani, de manapság tényleg tisztelet jár annak, aki nem így gondolkodik.
Szerintem nem is volna olyan fontos egyetlen (vagyis három) napot kiemelni az évből, és kinevezni a „szeretet ünnepének”. Ha az ember tényleg úgy él, hogy bele tud nézni a tükörbe, és barátai, családja szemébe nézni mosolyogva, minden lelkifurdalás nélkül, szeretettel, akkor akár minden nap a szeretet ünnepe lehet. Nem tapasztalatból írom ezt sajnos, ez az állapot csak egy idea számomra is, de törekszem felé, és újfent hatalmas tisztelet annak, akinek sikerül így élni. Mindenesetre szerintem ez is egy út a „belső ünnep” felé.
Ha szerintetek nem így van, ha badarság az egész, amit fentebb olvastatok, ha egészen másképp gondolkoztok erről, mint én, nyugodtan kövezzetek meg, akkor talán ötszáz év múlva még az én születésnapomon is lehet karácsony. De ha egy kicsit is egyetértetek, és jobban belegondolva be tudjátok vallani magatoknak, hogy bennetek is megvan egy-egy tulajdonság, egy-egy érzés a fent leírtakból, akkor értékeljétek át egy kicsit ezt az ünnepet, és jövőre tegyétek magatoknak és szeretteiteknek tényleg a szeretet ünnepévé azt a néhány téli napot. És akkor előre is boldog karácsonyt!