52. szám 2007. február

Önismereti témahét

A többség volt már nyolcadikos. Ha jól tudom, ilyenkor általában mi magunk vagyunk a téma az egyik témahéten. Hogy minket ki hogy lát, mit gondolnak rólunk, és hogy milyenek is vagyunk mi valójában. Az utóbbit a videósok segítségével felvett és a patrónusaink által megvágott film alapján tudtuk megállapítani, az előbbieket pedig kérdőívekkel és interjúk segítségével tudhattuk meg. Extraként pedig, hogy azt is megtudjuk, milyen egy másik hely, hogy jobbak vagyunk-e vagy rosszabbak, elmehettünk más iskolákba is nézelődni. Hogy ebből mi sült ki, azt itt olvashatjátok.

Az első, ami eszembe jut, az a káosz. Vagy nem is tudom… Számomra kicsit rosszul volt összerakva az egész. És biztos sok oka volt, hogy nekem nem állt össze úgy igazán. Meg hát a téli szünet előtti utolsó hét, inkább aludna mindenki, és elege van a sok idegesítő gyerekből stb.

Szerintem az egész témahetet két napban meg lehetett volna csinálni, plusz az a nap, amikor más suliba mentünk. Bár lehet, hogy nincs igazam…

A gyerekek… Hát őket is főleg a „mit nekem az utolsó hét” magatartás jellemezte. Nem kötött le minket a téma, és ezért nem is figyeltünk oda, mert minek? Jegyet nem kapok rá, és kit érdekel, hogy mások mit gondolnak rólam? Azzal meg tisztában vagyok, hogy hülye vagyok órán, és nem figyelek oda, de ezt anélkül is tudom, hogy mondják, és nem szándékozom változtatni rajta. Ez pedig az AKG-sok egyik alapvető hibáját mutatja meg, miszerint azt csinálok, amit akarok, mert úgysem lesz semmi belőle… Persze lesz, csak nem olyan látványosan, mint egy szaktanári intő, vagy effélék. Első nap például meghallgattuk Falus Iván előadását, annak érdekében, hogy értelmes kérdőíveket tudjunk készíteni, amiből kiderül, hogy mások mit gondolnak rólunk, és ilyesmik. Rengeteg segítséget és alternatívát kaptunk a feladat megvalósításához. Amikor a színházteremben meghallgattuk az előadást, és a többség aktívan részt is vett benne, azt gondoltam: No lám oda is tudunk figyelni, ha kell. Aztán később rá kellett döbbennem, hogy ezt inkább a hétvége utáni első napnak és a nap első órájának kell betudnom, merthogy elég selejtes kérdőívek készültek. Kevés kérdéssel, vagy sok értelmetlen kérdéssel és zéró kreativitással. Persze ez a sok negatív dolog, amit leírtam, nem vonatkozik mindenkire, szóval ne verjetek meg tuttisok meg fruttisok, miután a cikket elolvassátok! Különben ez a kérdőív dolog azt is megvilágította, hogy az iskola tanárainak és dolgozóinak többsége elég szűkszavú, és a feltett kérdésekre az igen, nem, talán, általában válaszokon kívül nagyon mást nem sikerült mondaniuk, amivel a mi munkánkat nehezítették meg. Mentségükre szolgál, hogy nagyon elfoglaltak, és nincs idejük kitölteni a kérdéseket vagy az interjúra válaszolni. Viszont ennek eredményeképpen elég gyorsan készek lettünk az amúgy hosszúra tervezett feladattal, és punnyadtunk. Persze ez nem lett volna akkora gond, csakhogy így nem nagyon tudtunk képet alkotni a véleményekről.

Hogy a sok negatív dolog mellett pozitív is legyen, az iskolalátogatást emelném ki, mint legjobb élmény és kellemes meglepetés. Úgy alakult, hogy a Városmajori Gimnáziumba kellett mennem, ahova a legkevésbé sem akartam menni, mivel behívni sem voltak képesek a felvételire, meg csak rosszakat hallottam róla, és még sok ezer apró tény, ami az ellen szólt, hogy örüljek a beosztásnak. Aztán elmentem, és tök jó volt, azt leszámítva, hogy ahogy bementünk a suliba, rögtön leégettük magunkat, mert a „csak kártyával” ajtón próbáltunk bemenni, ami nem ment. A tanárok kedvesek voltak velünk, az osztály nyitott volt felénk, és a hangulata is jó volt az iskolának, leszámítva a templomszerű épületet, az aulában pedig a totál giccs adventi dekorációt. Ott az AKG-tól eltérően lehetett tanítani az órákon, és mindenki odafigyelt kellő szinten. Szóval mi is biztosan meg tudnánk ezt csinálni, ha nagyon akarnánk. Egy bizonyos szintig nem gáz, ha egy osztály nem arra összpontosít órán, amire kéne, de mi sok esetben meghaladjuk az elmegy szintet, és ahogy a videóból viszszanéztük az órákat, vannak bizonyos kiemelkedő személyek, akik eléggé bomlasztják az amúgy tanulásra éhes tömeget. Na azért ez nem igazán felel meg a valóságnak… már az, hogy tanulásra éhesek lennénk. A lényeg, hogy vannak bomlasztók, akik a kamerának plusz teszik magukat. Ami szerintem súlyos.

Nekem ez a témahét tehát úgy összefoglalva arra volt jó, hogy megismerjem az évfolyamot úgy igazán a negatív oldaláról, és rájöjjek, hogy ha tanulni akarok, akkor egy Fazekas célszerűbb lett volna. De én nem a Fazekasba akartam menni, és ennek az az oka, hogy az AKG-ban van egy csomó jó dolog is, és csak megjön az eszünk egy idő után, és normálisabbak leszünk. Meg ha jobban belegondolok, nem vagyunk mi mindig rosszak és fegyelmezetlenek.

Sztripszky Hanna
kép: vmg.sulinet.hu