52. szám 2007. február Vadászpilóták
Biztos jó néhány ember gondolja úgy, hogy ha egy látványos filmet lát, egy olyan sztorival, amit hozzávetőleg 15 perc alatt akárki összedob, akkor igen, az egy remek film. A forgatókönyv egy képregény alapján készült, egy csepp energiát sem fektettek bele, ennek fényében nem csodálkozhatunk azon, hogy többször kifejezetten unalmas lesz a film, és egy idő után már a látvány sem tart ébren minket. Semmi újdonság, semmi meglepetés, ki ne tudná megjósolni, hogy mikor a főszereplő fickó és az egyik főszereplő lány egy gyors megázást követően egy szobába keverednek, két-három mondat után mi fog következni… Az összes fordulat teljesen kiszámítható, nem kell a színészeknek sem sokat strapálniuk magukat, hiszen ki ne tudna egy hangos „Húúút…” kiáltani, amikor két „bombázó” száll ki a gépből, hajukat lobogtatva? A film első negyedórájában rá lehet jönni, hogy egy amerikaiak vs. franciák filmet látunk, aminek persze a rendezője sem pártatlan, sőt… Az amerikaiak csúnyák, agresszívak, nem fair játékosok és folyton keresztbe tesznek a „jó fej” franciáknak, akik persze a végén fölényesen győznek. Lehet, hogy én nem vagyok az a tipikus „repüljünk, és akkor majd mennyire jó lesz, mert láthatjuk a felhőket” típus, de mikor már legalább nyolcadszor azzal akarják felhúzni a filmet, hogy akkor most repülünk, és az hú de érdekes, és mikor már tizedszer látjuk a csodás manővereit egy amúgy enyhén elfuserált bajuszú főszereplő pilótának, akkor ez egy kicsit már túl sok… Vadászpilóták (Les Chevaliers du ciel, francia film, 2005, 102”) |