53. szám 2007. április

Dreams & Teams – és én

Mint a Szubjektív lelkes munkatársának, sokak közt nekem is megadatott a lehetőség, hogy (az én esetemben a sajtó képviselőjeként) részt vegyek 2007. március 9-én, pénteken az AKG tornatermében egy olyan rendezvényen, amiről kevesen tudnak sokat. Ezért most felvilágosítom az AKG szunnyadt lelkeit erről a dologról, az ott lefolyó beszélgetéseket segítségül híva.

Reggel 9, tornaterem. A helyszínen sok kék pólós hetedikes és sok sárga pólós tizedikes és tanár (minden résztvevő kapott egyenpólót). Kezdődik a program, nagy az izgulás, bár Bozi (Hoffmann Sára Borbála, 10. évfolyam, Hantos csibe) enyhe kótyagossága mindenki máson is érzékelhető. De mivel én nem lopni mentem oda a napot, egyből megbombáztam pár kérdéssel. És amit Bozzancs elmondott, nos, sok mindenre fényt derített.

AKG-s történet

Február. Minden ott kezdődött, hogy a két youngos csoport (Young Enterprise diákvállalkozások) közül a Tüttyölt Ratylinál felmerült a kérdés, hogy a vállalkozásnak lenne-e kedve egy sportfesztivál szervezéséhez (először frizbizésről volt szó, hiszen a tüttyölők terméke az általuk kifejlesztett anyag-frizbi), amelyet a British Council támogat egy nemzetközi program keretében. Mint ott megtudták, ez a program már több országban is volt, és 20 ember szükséges hozzá. Mivel az AKG-ba ultrakreatív emberkék járnak, barátaink igent mondtak, és hogy a létszám is teljes legyen, segítségül hívták a másik YE csoportot. A másikok is kellőképpen lelkesek lettek, aminek eredményeképp a két YE csoportból egyetlen gigantikus banda lett.

Aztán teltek-múltak a napok, majd március 6-án elkezdődött a négynapos tréning, melynek lényeges eleme az első napokban a csapatépítés volt. Miután ez sikerült, büszkeségeink beosztották magukat a különböző feladatok ellátására. A tanárok ettől a ponttól kezdve mindent a diákok kezébe adtak, ezentúl nem szólhattak bele a szervezésbe. Csöppségeink fiatalos lendületességgel oldottak meg minden problémát. A média és a PR részleg vezetője Süti (Kerényi Krisztina, Szalontai csibe), a sport részlegé Petya (Gelléri János József, Horn csibe), az általános dolgok szervezésének vezetője pedig Hugi (Kajos Rebeka Dóra, Szalontai csibe) lett. A fő-fő főnök rangot pedig Matykó (Farkas Viktor Mátyás, Janó csibe) kapta.

A program

8:30-9:00

Főszereplőink hétfelé választották a hetedikeseket. A csapatvezetők Hugi, Dani (Barcza Dániel, Janó csibe), Luca (Sándor Luca, Marsi csibe), Doda (Tamás Dorka, Hantos csibe), Míra (Bogdán Míra, Janó csibe), Zsó (Varga Zsófi, Szalontai csibe) és Bobo (Kádár Borbála, Marsi csibe) lettek. Tehát a sok kis kék megtalálta a maga nagy sárgáját, és elkezdődött a buli.

9:30

Ugibugi (amolyan éneklős-táncolós dolog, amit nagyon lehet élvezni, ha az ember kellőképp emelkedett hangulatban található) by N. Fanni (Nádasdy Fanni Grófnő, Marsi csibe), Dorka & Bobo. Nos, a hetedikesek még biztosan fáradtak lehettek, mert ekkor még csak egymás után botladozva, kissé vonakodva próbálták lemásolni Fanniék irigylésre méltó mozgását.

Halászfogó by Petya – aktivizálták magukat a kékek, és most már minden arcon felfedezhető volt az izgatott mosoly, mindenki futott, amerre látott, olyannyira, hogy K. Fanni (Kárpáti Fanni, Szalontai csibe) profi elsősegélynyújtó tudását is igénybe kellett venni. Ekkor mentem oda Julához (Elődi Júlia, Janó csibe), hogy kérdezzek tőle pár dolgot. Ő azt mondta, hogy a feladatokat nem nehéz teljesíteni, és szeretik csinálni, és hogy jó az együttműködés és a csapat.

Közben megkezdődött a páros fogó, majd a reflexjáték (két csoportban, minden csapattag kapott egy számot, a túloldalon is, középen egy valami, és mikor a bíró azt üvölti, hogy NYOLC!, akkor az egyik és a másik csapatból is kirohan a nyolcas, és megpróbálja minél előbb lenyúlni azt a valamit – nagyon vicces játék, mindenki élvezte). Közben Bozi elmondta, hogy csütörtök este fél 9-kor lettek kész mindennel, hogy ma már 7-kor itt voltak, hogy elég jól egyberakták, de természetesen lesz, ami nem lesz tökéletes. Ezek után Nórát (Háth Nóra, Horn csibe) faggattam, aki azt mondta, hogy fáradt, mert sokat dolgoztak, de megérte, hogy minden jól működik, és hogy jó a csapat.

10:36

A terem megfelezése után az egyik térfélen kosárlabda, a másik térfélen pedig ülőröpi kezdődött meg, amelyet tényleg nagyon jól nyomtak le a hupikék törpikék. A háló a két szervező által tartott ugrókötél volt. Egyikőjük, Luca elmondta, hogy élvezi a napot, hogy jó nézni, ahogy játszanak, hogy betartják a fair play szabályait (amire tulajdonképpen az egész program épül), és hogy zsibbad a karja. Hugi, aki a túloldalt volt hálótartó, azt mondta, hogy nagyon jó a rendezvény, hogy jó látni a „sok kipirult orcát”, és hogy fáj a keze. Miután sajnálattal teli tekintetem nem segített a kezén, inkább megint Julát kérdeztem. Ő újból lelkesen válaszolt, szerinte sikerül betartani azt, amit elterveztek, hogy a hetedikesek jól érzik magukat, és hogy reméli, hogy ez egész nap ilyen jó lesz. Ezután sikerült végre belebotlanom Matykó barátunkba, akit mint főszervezőt kérdeztem, mit érez ebben a pillanatban. Ő azt mondta, hogy bár kicsit fáradt, azért jól kezdődtek a dolgok, hogy jó látni, hogy lelkesek, hogy sikerül betartani a programot, azonban jönnek elő a hibák, ami kicsit nyomasztja őt. Vállon veregettem, és Zsónak tettem fel ugyanezt a kérdést. Ő elmondta, hogy tetszik neki, hogy szerinte élvezik a kékek a dolgot, hogy reméli, jó lesz, és hogy aranyos a csapata („annyira nincs kapcsolatom velük, de ők nagyon együtt akarnak lenni, úgyhogy örülök, hogy a 2-es csapat vezetője lehetek”). Azonban már kíváncsi voltam a tanárok véleményére is (Horn Ági, Hajni, Enikő, Zsóka néni, Fruzsi), tehát megkértem, hogy mondjanak pár gondolatot a rendezvényről. Azt nyilatkozták, hogy élvezik, a gyerekek jól vezetik a programot, továbbá hogy eddig minden nagyon jó.

A kosárlabda közben a szurkolás is megkezdődött (by N. Fanni & Doda), hatalmas sikerrel. Az egyik szünetben sikerült elkapnom Dodát, és tőle is megkérdeztem, mit érez ebben a pillanatban. Barátnőnk elmondta, hogy „kicsit enyhén fáradt”, hogy „szaporábban veszi a levegőt”, és hogy mindenki élvezi a programot, aminek örül. Visszaengedtem „dolgozni”, és Esztert (Szántó Eszter, Szalontai csibe) kérdeztem arról, mit tudna most elmondani a napról. Ő azt mondta, hogy még jobban sikerült, mint gondolták, hogy annyira jól érzik magukat a hetedikesek, hogy még a sérültek is vissza akarnak menni játszani, hogy még szurkolótábor is van („azt mondom GÉ, azt mondom Á…”), és ami a legjobban esett, hogy örül, hogy ÉN itt vagyok. Mindig jó, ha megbecsülik az ember munkáját, vagy örülnek a jelenlétének. Miután önbecsülésem az egekbe szökött, K. Fannit faggattam. Azt mondta, hogy nagyon izgalmas, hogy „reménykedett benne, hogy sok baleset lesz és kipróbálhatja tudását” (ilyen egy jó elsősegélynyújtó, na jó, ő is csak viccelt), és hogy minden jó.

A következő program a kidobós volt, amiben a kékek közé sárgák is vegyültek, köztük tanárok is. Meg kellett azonban állapítanom, hogy én biztosan nem bírtam volna sokáig bent, mert a reflexeim és (főleg) a lélekjelenlétem hamar cserbenhagytak volna. Nos, őket nem hagyta cserben egyik sem, és szemmel láthatólag nagyon élvezték a kidobóst.

A szünetben pedig végre beszélhettem hús-vér hetedikesekkel, akik a következőket nyilatkozták: „mindjárt elalszom”, „nagyon jó volt”, „még több kidobóst!”, „kosár és kidobós!”, egyikük kis gondolkozás után azt mondta, hogy „ha eggyel kisebb lenne a színvonal, akár világbajnokság is lehetne”.

Ezek után következtek a sorversenyek, amik talán a legtöbb nevetéssel teltek, aztán még egy kidobós, majd egy kiadós Leveles a május. Ekkor már mindenki kezdte érezni, hogy lassan végéhez közeledik a rendezvény.

14:15

Megvolt az eredményhirdetés, mely szerint az első a 2. (Zsó!), a második az 5., a harmadik pedig az 1. csoport lett. Még épp sikerült Mírával beszélnem, aki elmondta, hogy „rohadt fárasztó volt”, de „annyira jó is volt”, hogy „nagyon megérte bevállalni”, és végül hogy „szeretlek Fifi”, persze utóbbihoz már nevetés is társult, tehát vehetjük a vallomást viccnek is.

Na nem baj. A nap számlájára írható egy orrvérzés, egy tenyérzúzódás, páran pedig a lábukat/nyakukat fájlalták, de szerencsére egyik sérülés sem volt súlyos (és K. Fanni mindenkit tökéletesen ellátott). Én úgy láttam, hogy tényleg mindenki élvezte a napot. A kékek rengeteget mozogtak, a sárgák jól megedződtek (mint irányítók, versenybírók, vagy épp felkonferálók), együtt pedig rengeteget nevettek. Ahogy én is, vagy épp Kata (Balogh Kata, Hantos csibe) barátnőm, aki fényképezett, de ott volt még Máté (Kondor Máté, Marsi csibe) és Ádám (Böröcz Ádám, Hantos csibe), akik kameráztak, Degu (Kiss Soma, Janó csibe), aki a hangért felelt, Reni (Csébi Renáta, Marsi csibe) és három nyolcadikos lány (Dorka, Ági és Kata), akik táncoltak, és természetesen a tanárok. Jó volt, gratulálok mindenkinek, aki ebben a szervezésben részt vett, és remélem sikerül folytatnotok Dreams & Teams-es pályafutásotokat!

Mindenkitől elnézést, aki nem szerepelt a tudósításomban, de benne volt a szervezésben, és azoktól is, akik úgy érzik, amit leírtam, azt nem is mondták el, vagy nem szánták hivatalosnak. Köszi az együttműködést. Öröm volt!

Puskás Flóra

 

Dreams & Teams A British Council nemzetközi programja 2002-ben indult, Nagy-Britanniában. Először 2003-ban, Lengyelországban voltak jelentkező iskolák, később Afrikában és a Távol-Keleten, majd 2004 őszén Magyarországra is megérkezett a Dreams & Teams. A program lényege, hogy a jelentkező iskolák tanulói megismerkedjenek a szervezéssel, együttműködéssel és a tolerancia, a másság tolerálásának fontosságával. És mivel ez egy nemzetközi program, jótékony hatással van a nemzetek közötti kapcsolatokra is. Hiszen ha Magyarországon belép egy iskola, annak egy testvériskolája születik Nagy-Britanniában. De ennél még kimunkáltabb a rendszer, hiszen egy iskolának nem csak egy partneriskolája lehet. Bár az első mindenképp egy brit iskola lesz, a második lehet egy lengyelországi vagy ghánai, ki mit akar. És így, fokozatosan kialakul egy nagy hálózat. És disz íz dö bigining of ö bjútiful frendsip. Jelentkezni kizárólag iskolák tudnak. Ezek után 20 diák áll össze, akik (a már egy kurzuson részt vett) tanáraik vezetésével egy ötnapos tanfolyamon vesznek részt, utána pedig teljesen egyedül (mármint a diákok teljesen egyedül) megszerveznek egy sporteseményt. Jogosan tesszük fel magunkban a kérdést: de miért PONT Magyarország? Nos, erre is van válasz, mégpedig az, hogy itt is van igény a programra, mert itt is fogékonyak az emberek (ez megnyugtató). Azt is megtudtam, hogy még a céloknál többet is sikerült megvalósítani, és hogy elsősorban Magyarország az, ahol túl nagy az igény. Hogy hogyan tovább? Nos, a British Council próbál minél több nemzetközi találkozót megszervezni, hogy a különböző országok diákjai együtt hozzanak létre egy gigantikus rendezvényt.