53. szám 2007. április

Főzőverseny alapanyag nélkül

A tavalyi nyitótábor szervezése

Mint tudjuk, minden AKG-s életében eljön az az idő, amikor kap egy lehetőséget, hogy megszervezhesse az új hetedikesek nyitótáborát. Nagy a titkolózás, a versengés, de azért mindenkinek jó tudnia néhány dolgot a táborszervezés rejtelmeiről, ezért készítettünk egy interjút a tavalyi táborszervező csapat egyik tagjával, Walla Fannival.

– Nektek hogy kezdődött ez az egész, a csapat alakulása? Mit gondolsz, milyen személyiségek azok, akik feltétlen kellenek egy ilyen csapatba?

– Mi páran lányok már korábban eldöntöttük, hogy együtt leszünk, de néhány fiúért azért harcolni kellett, mert másik táborszervező csoportban voltak. Voltak olyanok is, akikről nem tudtuk, hogy hogy viselkednek majd egy ilyen helyzetben, hogy vajon lelkesen fognak-e dolgozni, de azt hiszem, mindenki nevében mondhatom, hogy pozitívan csalódtunk, mert mindenki sokat dolgozott, és csak akkor lazsált, ha mindenki más is. Egytől-egyig jó választás volt az egész csapat. Az egyéniségekről annyit, hogy nyilván kell szervező(bb), vicces(ebb), meg még sorolhatnám, de szerintem köztünk volt mindenféle. Nem volt igazán „vezető”, együtt vezettük a tábort, mindenki tett a kerettörténethez, a játékokhoz, a beszerzéshez egyaránt. Mindenki különböző, és így kiegészítettük egymást. De ami nagyon fontos, hogy figyeljünk és hallgassunk egymásra, ne csak a sajátunkét, mások ötleteit is gondoljuk végig.

– Sokszor tartottatok gyűléseket? Általában ilyenkor hogy ment a munka?

– Sokszor volt gyűlés, jellemzően ottalvós „bulik” voltak (kellemest a hasznossal). Volt olyan, ami inkább a barátságunk mélyülését szolgálta, nagy beszélgetések… stb. Elmentünk például egyszer mindannyian korizni, és az ilyenek pedig az összehangolódás szempontjából voltak jók. De azért mentségünkre szóljon, hogy minden gyűlésen tettünk hozzá valamit a táborhoz, ha csak egy játékot, vagy egy kis részletet is, de tettünk, esküszöm!

– És hogyan jött maga az ötlet, a kerettörténet?

– Rögtön tudtuk, hogy saját történetet akarunk írni. Azt hiszem, az első tábszerven felvetettük a Jumanjit, és abból merítettünk ihletet. Aztán egyszer csak kialakult a sziget, Lubatu szigete, ahol meg kell majd menteni a patrónusok lelkét.

– És milyen volt a győzelem? Változott utána valami? A hozzáállás, lelkesedés?

– Nagyon jó érzés volt! Hogy tudtuk, mennyi munkánk van benne, és mennyi jó dolog történt velünk a szervezés kapcsán. És hát amikor kimondták, hogy mi szervezhetjük, el sem hittük, miközben persze erre vágytunk. Ott ültünk, fogtuk egymás kezét, és tényleg egy emberként szurkoltunk, és örültünk, sírtunk. Szerintem nem változott semmi, csak annyi, hogy már komoly lett minden. Ami eddig csak a képzeletünkben fogalmazódott meg, azt most már meg is kell valósítani. Szerintem inkább izgalmas volt, mint ijesztő. És már nem csak „ha esetleg mi szervezzük” érzés volt bennünk, hanem az „itt ez legyen, akkor és így…”.

– Mik voltak a legfontosabb előkészületek a tábor előtt?

– Igazából nem tudom, mi volt a legfontosabb, mert minden nagyon fontos volt. Lehettünk volna sokkal pontosabbak, meg részletesebbek néhány dologban, de végül is minden jó volt így. A hely megkeresése mondjuk nem jelentett gondot, mert ott szerveztük, ahol a miénk is volt. Én személy szerint amiatt izgultam a legtöbbet, hogy egyedül leszek egy hetedikes csoport vezetője, de aztán nagyon jól sült el a dolog. Talán azért volt nehéz a készülődés, mert mindent előre le kellett vinni, hiszen Béren nem lehetett vásárolni. Ez eléggé megnehezítette a dolgunk, ebből fakadóan volt pár malőr a tábor folyamán…

– És hogy sikerült maga a tábor? Milyen nehézségek voltak?

– Mint már említettem, a malőr: például otthon hagytunk a főzőversenyhez minden zöldséget és gyümölcsöt, ami azért volt vicces, mert salátákat és gyümölcssalátákat kellett volna csinálni. De megoldottuk, volt nálunk tej, barack, olívabogyó, sikerült szerezni egy kevés zöldséget, és volt még kekszpor, kókuszreszelék, és hát ezekből összegyúrtak valamit. Végül is jól sült el a dolog. Az első nap viccesen alakult, mert kicsit szét voltunk esve, nem hittük el, hogy elkezdődött, de aztán Szalontai Ági tanárnő és Hantos István tanár úr segítségével sikerült belerázódnunk, és onnantól teljes erőbedobással dolgoztunk. Merem állítani, hogy mindenki élvezte, aki ott volt! Nekem az egyik legszebb élményem. A táborszervezés megnyerésével szerintem mindenki sokkal többet nyert, barátságokat, szép élményeket, és még sorolhatnám.

– És mi a helyzet most, így a tábor után?

A sikert szerintem az is igazolja, hogy nem felejtettek el minket. Például a kupacnevük Bumm-Klikk-Klakk lett, amit a Balunak és a Matyinak köszönhetnek. Szerintem az ebibál is jól sikerült. De remélem, még sok olyan program lesz, amit szervezhetünk nekik.

– Mit tanácsolsz az idei táborszervezőknek?

Nem tudok mást mondani, csak azt, hogy ez az egész egy játék, vidámság, és nagyon sok emlék, ami mindig megmarad. Tehát nincs erre recept, csak annyi, hogy olyanra csináljátok a tábort, amire ti szívesen visszaemlékeztek, és amire ők is. Nem kell izgulni, ha mondjuk nem tudtok főzőversenyt csinálni, mert nincs alapanyag, ez is egyfajta feladat. Meg tudjátok oldani az ilyen helyzeteket is. Nagyon sok sikert és jó táborszervezést kívánok, jó csapatot, ja, és ne ijedjetek meg, ha lesznek nézeteltérések. Az is hozzátartozik, úgyis megoldódik majd.

És végül nagyon szeretném megköszönni mindenkinek, hogy együtt csináltuk meg, mert remek érzés volt nekem, és soha nem fogom elfelejteni! Köszönöm minden csapattagnak, minden 7.-esnek, minden patrónusnak, és végül, de nem utolsósorban a mi segítő tanárainknak, akik mindig szelíden közölték, ha bénák voltunk. Köszönöm a Lubatu sziget minden lakójának!

Kajos Hugi (RD)

Honlap cím: www.lubatu.fw.hu