53. szám 2007. április
Mert a monszunon túl minden jobb lesz
Tokio Hotel
Nem tudom, mikor lett divat tudni, hogy az élet sz×r. De valamikor az lett, szóval most már törődni is kell a jelenséggel.
Kezdjük
ott, hogy mindenki szokta magát rosszul érezni. Ha van ok, akkor jó a helyzet,
ha nincs ok, akkor kicsit nehezebb, de semmiképpen sem megoldhatatlan. De mi
történik, ha jön a leázhatatlan fekete szemfesték, az örökké
csak-a-fél-szemembe-lóg fekete haj, gyönyörű, csillogó fekete körmök,
megfűszerezve a ténnyel, hogy igazából fiúról beszélünk?
Beindulnak az érzelmek, és mindenki határtalanul szenved. Szenved, mert basszus nem lehet már semmit sem szabadon tenni, túl sok a stressz és a magány, és egyébként is, mindenki elmehet oda, ahol nem én vagyok, de azért bőgjük ki magunkat egymás vállán. Közben nyomjuk be a fiatal német együttes, a Tokio Hotel legújabb szerzeményét, az abszolút slágergyanús pop-rock-gagyi Durch Den Monsunt (vagyis: A monszunon át), mert azért mégis ők a legtutibbak, ha kínlódni kell.
Kínlódás. Sok mindentől lehet kínlódni. Például fájó fogtól vagy éhségtől, esetleg a globális felmelegedéstől tartva, de semmiképpen sem azért, mert egy senki által nem értelmezhető, ultrametaforikus monszun elénk áll, a boldogság felé vezető út pedig egyre távolabbról integet vissza. No de térjünk át videoklipre.
Merthogy a fiúk (imádom ezt a szerkezetet, hogy „a fiúk legközelebb Strassburgban lépnek fel”, meg „a fiúk legújabb albuma…” mintha lenne BÁRMI közünk is a „fiúkhoz”) videót is készítettek ehhez a megható számhoz. Nos, képzeljünk el egy fiút/lányt (nézőpont kérdése), aki a már említett kínlódó arckifejezéssel, nyomatékosan tátogja arcunkba a dalszöveget (biztosan nem tudja, hogy az emberiség ettől még nem fogja jobban felfogni, hogy neki rossz). Mindeközben ikertestvére a háttérben (kötelezően a nézőnek mindig a BAL oldalán), teljes rasztában, baseball sapival a fején pengeti a húrokat, amivel nincs is annyira gond, azonban mihelyt a kamera rá élesít, mélyen a kamerába néz, és bizony tőle is megkapjuk a szigorú „nekünk igenis rossz, mert csak nyolc erősítőnk van” típusú nézést. A helyzet csak akkor fajul el, amikor a szemkontaktust még akkor sem szakítja meg a kamerával, mikor már nem is rá élesítenek. Valaki azért szólhatott volna neki, hogy már nem kell erőlködni. Na de menjünk is tovább.
A kötelező JOBB oldalon található egy hosszú hajú, szintén gitáros srác, aki átéléssel ringatja magát a dallamra. Annyival jobb az előbbieknél, hogy ő legalább a gitárját ajándékozza meg azzal a bizonyos tekintettel. Azonban a legszebb mégis a hátul helyet kapó dobos, aki az ég adta egy világon semmit sem csinál, csak dobol. Zseniális. Egy rossz mozdulatot sem tesz, mindig csak a semleges arckifejezéssel adja bele a magáét az alkotásba. A kamerát pedig messze elkerüli.
De van egy pillanat, ami után már csak tátogni tudunk. A hatalmas holtpont után („wird alles gut, alles gut – minden rendben lesz, minden) jön egy fél másodpercnyi szünet, utána pedig újra a refrén, de már nem akárhogy. Zúzás van, ráadásul zuhog az a bizonyos monszun is, nem kímélve a srácokat. A frontember arcán csurog a víz, és olyan csúnyán néz, hogy olyat ritkán látni. Mégsem ez a legszebb pillanat. Ugye mindenki tudja, milyen, mikor a zuhanyrózsából jön a víz, mi pedig csak pislogunk és pislogunk, és kellemetlenül csípi szemünket a víz, és nem látunk semmit sem. Szegény Billel (frontember) is ezt történik. Bár egészen jól tűri azt a fránya vizet. Próbálja nyitva tartani a szemét (ami nem nagyon megy), s közben meggyőződve igazáról, még mindig bátran tátogja, hogy „ich muss durch den Monsun”, azonban itt már nevetünk. A jelenet minden, csak nem megható. Szegény fiúk.
A dolognak van egy durvább oldala is. Mivel Bill pont mutálása előtt énekelte fel a számot, most már nem tudja elénekelni. Igen kínos, mikor (kivételesen tényleg) élőben adják elő a nótát, és énekesünk a nehezebb részeknél vagy a közönséget énekelteti, vagy három hanggal lejjebb énekel, vagy egyszerűen kicsuklik, és már azt várjuk, mikor szakad el a hangszála.
Na nem baj. Vége lesz ennek is pillanatok alatt. Addig pedig mindenki jusson át a monszunon, találja meg élete értelmét, és jöjjön rá, hogy az ablak nincs is zárva. Pont.