54. szám 2007. június
By Alföldi
Azt mondják, Shakespeare darabjai hatalmas szabadságot adnak a rendezőnek. Persze a megannyi feldolgozás tényleg megannyi szempont szerint mutatja be William műveit. Mégis, illetve mégsem gondolom, hogy mindeddig ezek bármelyike is maradandó élménnyé vált volna számomra. Csakhogy úgy esett, hogy nővéremmel és anyukámmal elmentünk a Bárka színházba megnézni a Szentivánéji álmot Alföldi Róbert rendezésében.
Az
egész úgy kezdődött, hogy… ruhaválasztás. Mikor én még javában relaxáltam volna
(már épp mozgolódni kezdtek a pajzán gondolatok fejemben, már elképzeltem az
„álompasit”), dübörgő trappolás és ajtócsapkodás zökkentett ki állapotomból.
Fanny (nővérem) ugyanis belekezdett öltözéke válogatásába. Hát mit volt mit
tenni, kikecmeregtem az ágyamból (Ágy?! Szivacsdarab). Majd komótosan
lebattyogtam a konyhába, elszürcsöltem a kakaót. Fanny ekkor már a harmadik
ruhájában suhant el előttem. Aztán én is felöltöttem gúnyámat („menő” promodos
fekete rucimat). Anya is megérkezett. Indulhattunk.
Elvegyültünk a tömegben, még volt öt percünk. Sose jártunk itt, ezért nem tudhattuk, hogy ebben a színházban nem módi a kiöltözés. Csak mi voltunk puccba vágva. Fannyt feszélyezte a dolog, bennem inkább szimpátiát keltett, anyát igazából nem érdekelte, csak hogy jó elöl legyünk. Később a terembe lépve láttuk, nem kell ezért sokat tennünk, hiszen a játszóteret körbevették a sorok. A bejárattól legtávolabbi ponton ugyan négy sor is volt, de ez sem jelentős szám, szerintem.
Csend. Aztán sötét. Végül halvány fény világította meg az ezüst medenceszerű színpad két szélén támaszkodó két színészt. Az egész előadásra jellemző volt ez a halovány megvilágítás. A darab inkább tettekre, mintsem beszédre épült. Bizonyos részei akár egy kortárstánc-bemutatóba is illenének. Visszatérve a kezdetre, az egész úgy kezdődött, hogy Theseus király és Hyppolita királyné apró mozdulatokkal provokálták egymást, de főként a királynő. Mellével böködte hátba szerelmét, aztán a király taszítása hamar átfordult bizarr szenvedéllyé. A szereposztás sajátossága, hogy Helénát egy terhes nő alakította – bár ez nyilván csak egyedi eset –, valamint Hermia „apját” jelen esetben egy hölgy játszotta. Aztán a társulat is megjelent a színpad szélén. Bevonultak, mintha vakondokok masíroznának. Élükön a pocakos rendezővel, mindenki köszön a nézőknek, van, aki megilletődve, van, aki lenézve, ki lelkesen, ki cincogva. Körülbelül húsz perc elteltével Puck (Lázár Kata) monológja közben zsebéből színes szivacsdarabokat szórt, majd beállt a színpad közepére, és a magasból töméntelen mennyiségű szivacstörmelék hullott a színpadra... ezzel át is léptünk a mese világba.
Nem
sokkal Oberon átka után bejött a szamár lófarokkal. Csakhogy Alföldi a szamarat
mint belső tulajdonságot értelmezte, a lófarkat meg mint testit. Tehát mikor
bevonult „Mr. ide nekem az oroszlánt is” egy szál méretes dákóval, először
mindenkinek megrökönyödés tükröződött az arcán, de ez hamar átváltozott
elfojtott kuncogássá. A mű hosszasan boncolta Titánia imádatát ez iránt a
bugyuta lény iránt. Míg ezzel párhuzamosan a két szerelmespár egyike folyamatos
háborúban égett, a másik hevesen romantikázott. Aztán kialakult a bonyodalom itt
is, Puck tesz-vesz egy kicsit, és máris készen áll a káosz. Visszatérve a másik
síkra, Titánia épp furulyázni készült a behemót szerszámán, már neki is
vetkőzött. Már mindenki fintorgott, mikor Titánia ujjai rákulcsoltak a „bot”
tövére, szája egyre csak közeledett… ekkor népdalszerű furulyaszó harsant fel
hirtelen – megmentve a helyzetet.
Hermiáék sem tétlenkedtek, ők egymásba fonódva vonaglottak a színpad közepén, egymást vetkőztetve. Végül aztán Oberon a magasból kiadta Pucknak az átkokat visszavonó parancsot. Ezt Puck foszforeszkáló golyók dobálása közepette végre is hajtotta, ugyanis a rózsa itt világító gömb formájában jelent meg.
A végén aztán jött az előadás előadása, ami egy teljesen önálló műsornak is megfelelt volna. Tulajdonképpen önmaga paródiája volt. A darab végkifejlete végül az lett, hogy minden színész besétált középre, s ott összekenték egymást arcfestékkel, amit előbb még a darabbéli színtársulat használt. Lehuppantak a földre, és vártak a megváltó tapsviharra. Alföldi a taps után elégedetten felállt és átvonult a nézők feje fölötti függőfolyosón. Őt nem tapsolták meg.
Azt hiszem, erre a rendezésre még sokáig emlékezni fogok. By Alföldi…
Szentivánéji álom (Bárka Színház)
Rendező: Alföldi Róbert
Szereplők: Egyed Attila, Varga Anikó, Bakos Éva