54. szám 2007. június ÁlomjányokHárom lány, egy énekverseny. Így kezdődött... Ők voltak a The Dreamettes, Effie, az énekesnő és a két vokálos. Én körülbelül az első percnél beleszerettem ebbe a filmbe, a Dreamgirlsbe, amint meghallottam a legeslegelső dalt. A címe: Move! Zseniális. Én élek-halok az Apácashow-féle áhítatos-tapsolós-táncolós dalokért, és ez a szám tökéletes, egyszerűen csodálatos. De sajnos a zsűrit ez nem győzte meg, nem ők nyertek. Viszont hirtelen megjelent a híres Curtis Taylor énekes (Jamie Foxx alakítja), és felkérte őket, hogy legyenek a vokálosai. Persze ők egyből elfogadták, és egy darabig minden a legnagyobb boldogságban zajlott. De csak addig, míg a menedzserük önálló lánytrióként nem indította útnak őket, s sajnos ez nagy változásokkal járt, ugyanis a varázslatos hangú Effie-t leváltották a gyönyörű Beyoncéra, csak mert ő jobban mutat a képeken. Jellemző. Aztán Effie végleg kivált az együttesből, s míg a The Dreams befutott, ő egyre mélyebbre süllyedt a szomorúságba és a magányba. Majd amikor próbált újból felállni, s szólókarrierbe kezdett volna, ellopták a dalt, amit énekelt, így képtelen volt továbblépni. Aztán kiderült, hogy a menedzser állt minden aljas húzás mögött. Végül rendeződött minden, s újból összeállt a régi The Dreamettes. Az a baj, hogy ennek a filmnek a hangulatát nem lehet szavakkal kifejezni, mert maga a történet ugyan igaz eseményeken alapul, de valószínűleg mégsem a történet az, ami a legtöbb embert megfogja. Mondhatnám, hogy csak azért tetszik, mert szebbnél szebb dalok vannak benne, végig táncolnak, és ez az, amit már évek óta hiányolok a filmekből. De nem így van, mert igazából az egész annyira szépen van megcsinálva, és nagyon jól játszanak benne a színészek is. Pedig elsőre se a cím, se a történet hallása után nem éledt bennem ellenállhatatlan vágy, hogy megnézzem. De még szerencse, hogy nem hagytam ki, hiszen egyébként mit hallgatnék mindennap a suliba menet, nem igaz? Dreamgirls (2006, 125”) |