Szubjektív

Tartalom

54. szám 2007. június

Ki kivel van?

Az emberi kíváncsiság határtalan. Még azokat a filmeket is megnézzük, amiknek kritikái alapján nem várható, hogy az elkövetkező közel három órában egy jó filmet fogunk látni.

Amikor szombaton a velős kritikák ellenére elmentem a moziba, hogy megnézzem Johnny Depp legújabb filmjét, még egy kicsit izgultam is, hogy milyen lesz. Nem azt mondom, hogy jóra számítottam, de amit kaptam, még az én képzeletemet is felülmúlta, annyira rossz volt. Lehet, hogy nem lett volna annyira elviselhetetlen az a 168 perc, ha a mellettem ülő koreai barátunk nem tikkelt volna, és nem rándult volna össze kétpercentként, amitől az elején szívbajt kaptam, és amitől nem tudtam annyira követni a „ki kivel van vagy nincs” című szappanopera részleteit. Az előző filmek alapján nagyon vártam ezt a részt is, de úgy álltam fel (szétült hátsóval) a végén, hogy csak negyediket ne, ha a színvonal zuhanása ilyen ütemben folytatódik, és ilyen rohamosan nő az egyes részek hossza. Holott az utolsó tíz-húsz perc remekül megágyazott a következő trilógiának, még akkor is, ha egyes részek inkább reklámra hasonlítottak, és csak arra mentek ki, hogy Keira Knightley lábaiból egy kis hasznot húzzanak, és hogy felrakhassák a 12-es karikát a filmre.

Egy rövidke összefoglalás, hogyha valaki nem kapott volna kedvet a filmhez, körülbelül tudja, hogy miből maradt ki. Aki ezek után is meg szeretné nézni, emlékezzen vissza erre a rövidke „ki-kivel van” ismertetőre, hátha úgy érthetőbb lesz.

Will Turner és Elizabeth Swann összefognak régi ellenségükkel, Barbossával, hogy megmentsék Jack Sparrow kapitányt Davy Jones karmaiból. Keletre hajóznak Tia Dalmával, hogy ellopják a világ végére vezető térképet, minek birtokosa Sao Feng, az egyik kalózkirály. Fenggel szövetkezve elindulnak kiszabadítani Jack Sparrowt. Végül a tengerfenéken találják meg a kapitányt és hajóját, a Fekete Gyöngyöt (lezuhannak egy vízesésen, ami azt szimbolizálja, hogy a szellemvilágba mennek). És elindul a szappanopera bonyolultságú szálak összekuszálódása, ugyanis Will ki akarja szabadítani apját (Bill Turner, Bocskor Bill), ezért szövetkezik Beckettel, a Kelet-indiai Társaság fejével – nem tudván, hogy ezt előtte megtette Jack is, csak ő saját céljai érdekében. Kiderül, hogy Elizabeth nem mondta el, hogy ő ölte meg Jacket. A kis jólelkű Willben is feltámad a kalózösztön, és egy új szereplővel bővül a film, Kalüpszóval, aki úgy lesz óriás, ahogy az csak egy nagyon elrontott mesében történhet.

Will negyedik partraszállásakor Elizabeth minimum 60 éves lesz, márpedig Will nem öregszik – jó kapcsoltuk lesz a közeljövőben. Még úgy is bonyolult lenne a következő történet, ha nem lenne ott Jack, de így aztán sok minden történhet.

Kőrösi Lily

A Karib-tenger kalózai - A világ végén (Pirates of the Caribbean: At Worlds End, 2007, 168”)
Rendezte: Gore Verbinski
Szereplők: Johnny Depp, Orlando Bloom, Keira Knightley