54. szám 2007. június

Egy szimuláns beszámolója

Országos Egészségügyi Verseny

Sajnos én nem tudok sehova se időben megérkezni. Vagy túl korán, vagy túl későn érkezem meg. Most épp az előbbi történt meg. Apával így kb. egy fél órát kellett várnunk a megbeszélt McDonald’s előtt. Igaz, szabálytalan helyen parkoltunk, mivel csak a taxinak volt egy kis hely a járda szélén. Én is hülye vagyok, gondoltam, mi a fenének vállalkoztam ilyesmire hajnalok hajnalán. Na jó, Marsi tanár úr azt mondta, hogy egy nagy fehér busz lesz itt, ami nyilván még nem volt ott, hisz jóval korábban értünk oda, mint mondtam. Na de egyszer csak megjött az a busz, és az ismerős arcokat is kezdtem sorra megpillantani. Így elbúcsúztam apámtól, felszálltunk a buszra, és az pontban hatkor elindult Csillebércre. Sajnos a legtöbben, akárcsak én is, nem túl meleg cuccban jöttünk, mert azt hittük, hogy meleg lesz. De sajnos elfelejtettük, hogy hajnalban a nap még nem igazán süt… így ott fagyoskodtunk, egészen addig, amíg meg nem bizonyosodtak a tanárok arról, hogy mindenki ott van. Bent megtudtuk, hogy kinek milyen sérülést kell majd imitálnia. Ezután jöhetett a sminkelés. Nekem hólyagokat készítettek a jobb kézfejemre. Miután befejeztük a sminkelést, kiderült, hogy eltoltak valamit, ugyanis két ember volt azonos sérüléssel az egyik állomásnál. Mindegy, volt egy kis kártyacserélés emiatt, így viszont nem lehettem a barátnőmmel. Ez kicsit elszomorított, de beszálltunk a kisbuszba, és mikor megérkeztünk a nekünk kijelölt állomásra, kiderült, hogy egy teremben leszünk, tehát kedvünkre járhattunk-kelhettünk át egymáshoz. A szituáció az volt, hogy egy kémiaórán magunkra borítottuk a sósavat, és emiatt lettek a hólyagok a kezünkön. Eleinte elég bátortalanul sikoltoztam, de aztán belejöttem. Sajnos a teremben szintén fagy volt végig, úgyhogy amikor kisütött a nap, azt sem éreztük. Közben végig éheztünk, bár néha hoztak a szervezők szendvicsekkel teli dobozokat. De mivel sokan voltunk, az se volt elég… Mikor az összes csapat járt már nálunk, elmentünk a mosdóba leszedni a hólyagokat a kezünkről, gondoltuk, nem lenne túl jó, ha az utcán lévő emberek meglátnák, hiszen elég furcsán néznének ránk. Lehet, hogy még a mentőket is kihívnák. Elég nehéz volt megválni a 120 réteg lakktól, de a sminkes végül ezt is megoldotta. Ezután elindultunk a buszhoz. Egy-két megálló után már dőltünk a nevetéstől – szó szerint –, mivel a hegyről lefelé elég rázós volt az út. Mindennek tetejébe felszállt vagy 60 óvodás vagy elsős gyerek, és szegényekre mindig ráestünk egy-egy durvább kanyarnál.

Otthon, mikor a nővérem megjött, megtudtam, hogy másodikok lettek az AKG-s versenyzők. Összességében nagyon élveztem, örültem, hogy elmentem. Ajánlom, ti is menjetek el jövőre, nagyon jót fogtok szórakozni!

Varga Laura
képek: Valics Dezső