54. szám 2007. június

Termtud. témahét a 8. évfolyamon

Szombat. Remek időpont a ballagásra, és hogy kipróbáljuk, elfér-e 300-400 ember az aulában. Sikerült! A másnapi 7 órás felkelés kevésbé… És az sem volt túl jó, hogy rájöttem, mennyi mindent kell még bepasszírozni a 42 literes táskába. De a végén mégiscsak elindultam, és ha nem is fél 9-re, de 9 előtt ott voltam a Déliben. Odafelé csak egy személlyel voltunk többen a kabinban, ami épp tűrhető volt. Egy rövidke szunya Veszprémig, majd következett a meglepetés, hogy ismerem valahonnan a pályaudvart. Mint kiderült, innen mentünk egyszer termbúvárról haza, és itt láttuk a tankokat, ami azért nem volt szívderítő látvány, miközben Pest felé haladtak. Ez után a kis visszaemlékezés után busszal mentünk Farkasgyepűre bevenni a szálláshelyet, ami igen jó volt – egy 13 személyes házban laktunk. Rá egy órával el is kezdődött a kis csemeték okítása. Először egy remek előadást hallgathattunk meg Janó tanár úrtól a Bakony elhelyezkedéséről és kialakulásáról, meg egy még remekebbet a Kék M-betűs Póló történetéről. Majd a Bakony élővilágáról tudhattunk volna meg egyet s mást, főleg úgy, ha befogjuk a szánkat, és nem küldenek ki az óra utolsó 15 percéről, ami miatt büntit is kaptunk este. Az éjszakai túra helyett mehettünk tejfölös dobozokat áskálni két lámpával 9-en, ami nem olyan egyszerű, mert megtalálni is nekünk kellett másnap. Így hát lerajzoltuk a megközelítésüket. A végén az ásás kevés átmenettel teadélutánba csapott át, de ezek előtt még (az én lustaságom miatt, ugyanis nem akartam lelépni a távot) kiszámoltunk egy Pitagorasz-tételt, számológép nélkül, valamilyen közelítéssel, Nádori tanár úrral, aki végig pátyolgatott minket az erdőben.

Még ezelőtt volt egy délutáni program Marsi tanár úrral a térkép és a tájoló használatáról, amiben – bevallhatjuk – nem voltam olyan rossz. És egy másik, növényhatározás majd besorolás, cönotípusok és ökológiai mutatók szerint. Délután egy remek sportprogram, ahol kb. kétszer értem labdához, majd a jól megérdemelt alvás.

Másnap korán keltünk, vagyis keltettek minket, egy csodás reggeli torna, majd beosztottuk a projekteket, alkotó csoportokat. Makettet kellett készítenünk. Lehetett volna mást is csinálni, de mivel mindenki falukutatásra szeretett volna menni, úgy döntöttünk, jobb a csoportunknak együtt maradnia.

Így hát elkezdtünk a Bakony egyik általunk választott részéről makettet készíteni ezer évvel ezelőttről és mostanról. Elég bonyolultnak ígérkezett, ugyanis először fel kellett rajzolni, majd szintvonalanként egy-egy plusz réteg kartont kellett rátenni az alapra. Ezt be kellett vonni fincsi tapétaragasztóval átitatott újságpapírral (Népszabadság), és lefesteni úgy, hogy ne látsszon a „Gyurcsány takarodj” tábla a márciusi zavargásokkal kapcsolatban írt cikk képein.

Sajnos a nagy elmélkedésben elhalasztottuk a reggeli előadást, így annak ebéd előttre kellett tolódnia. Meghallgattuk, és elmélkedtünk egy sort az általános természetvédelmen és a Nemzeti Parkok szaporaságán. Délután 6-ig ismét projektmunka, majd hatkor irány Surány, azaz a közeli focipálya. Először – nem tudni, kinek az ötlete nyomán – 58-an voltunk pályán egyszerre, és hogy ne legyen egyszerű, csak a lányok rúghattak gólt, de sajnos lábat nem. Tehát másnapra bővelkedtem néhány lila folttal a bokámon, melyeket egy 44-es acélbetétes okozott. Ezek után kezdődhetett az igazi muri, lányok egymás ellen, aminek az eredménye az lett, hogy a másnapi túrát elhalasztottam, mondjuk egy év múlvára, és helyette nézegethettem egysejtűeket a halastóból, Csonka Dorka társaságában. Este megnéztünk egy filmet Sobri Jóskáról, született Papp Jánosról, a híres-neves bakonyi betyárról, és olyan mélyen aludtunk, hogy egy kicsit még többet is annál, mint amennyit kellett volna. Magyarul elkéstünk a reggeli tornáról. Az utolsó 2 percen ott voltam, szemetet szedtünk, remek testmozgás… Mint már említettem, ezen a napon volt egész napos túra, amin nem voltam, helyette vizsgálgattam egysejtűeket, olvashattam az iharkúti lelőhelyről, töményen egy napig. Hogy ne unjuk halálra magunkat, elneveztük a kis élőlényeket. Volt ott mindenféle: András, a farkos, fejes zsák; Kornél, zsák, az elején körfűrésszel; Eufrozina, egy gömb, ami néha kinyílik, majd összerándul; Tímár, az ide-oda mozgó pötty; végül Betti, a csúnya zsák, akinek látszanak a belei.

A dínók már nem voltak ennyire érdekesek, de megtudtuk, hogy létezik Hungarosaurus is, ami büszkeséggel töltött el minket kis országunkkal kapcsolatban.

Aznap a legmegerőltetőbb kiruccanásunk egészen a fagyizóig tartott és vissza, nem volt könnyű menet, két sánta az országút mellett, de legalább nem ütöttek el.

Este Falus tanárnő gyönyörködhetett abszolút tiszta, kiművelt hangunkban, és eközben, mint a pestis terjedt el köztünk, hogy van egy új pár az évfolyamon.

Másnap reggeli után egy remek buszos túra vette kezdetét, amin megint volt hely, nem szakadt ki a hátsó ajtó, kezdtem furcsállni a dolgot… Nagyon jó volt, mert már a második állomáson nosztalgiázhattam, ugyanis a nyitótáborunk a Veszprémi Állatkert fő- és mellékága között volt, amit meglátogattunk, mikor átmentünk a másik oldalra. Rögtön felismertük, és a recepciós kedves volt, mert mondtuk neki, hogy voltunk itt, és hagyott egy kicsit körülnézni minket. Az állatkertben szoros barátságot kötöttem a barnamedvével. Dömének hívták, de nekem csak Dömci marad. Ott úszkált előttünk, és szemben vele a selyemmajmok, akik elcsórták a mogyorónkat, effektíve kikapták a kezünkből. Lalek jó viszonyba került a pávával, aki a kedvéért kinyitotta a farktollait – nagyon szép volt.

Előtte még voltunk a Herendi Porcelán Múzeumban, ami annyira nem tetszett, kicsit csicsásnak találtam az olyan tányérokat, amik lyukasak voltak, rózsaszínűek és ronda figurák voltak rajtuk. Ez annyira nem jött be, de az állatkert utáni várnézés és mászás a pálos kolostorba nagyon ott volt. Kicsit elszakadt a cipőm, de ilyen áldozatokra képes vagyok a jó cél érdekében. A várban felmásztunk egy toronyba, ahol minden emeletnek más funkciója volt. Játszottunk egy sort a vizesárokban vagy forrásban, ki minek nézi. Ez eltartott egy darabig, és ezek után hazamentünk, mármint a táborba, és egy remek vetélkedőben vehettünk részt termtud módra: löncshúsevés, Tesco Cola-ivás, remek ajándékok és a végén a viszontlátás (a WC-ben). Ilyen-olyan személyes, nem személyes kérdések, kinek mennyire fekszik a dolog… Másodikok lettünk az öt csibe közül, és történt még egy incidens. Valakik fütyörészve bejöttek a szobánkba, és két embert kirángattak onnan. Na jó, nem kirángatták, egyet megvertek, egy meg elfutott hiányos öltözetben. Majd ezek után Ákos a kötélen kötött ki, Ádám meg majdnem a vízben egy büntetéssel a nyakában. Nádori tanár úr „dobjuk be a tóba, és utána büntessük meg, hogy belement” mondata elevenen él emlékeimben.

Másnap mindenki kipihenten kelt, és kezdődhetett a beszámoló. Mind az 5 csoport tartott előadásokat, szerintem jók lettek. Még be tudtuk fejezni, és így 80%-os lett a makett. Délután elindultunk haza, és pénteken délután már nem is voltam Magyarországon.

Kőrösi Lily
Az írás a témahét „élménybeszámoló” feladata.