Szubjektív

Tartalom

54. szám 2007. június

Vagyok, aki vagyok!

Van személyazonosságom, hurrá! Vagyis, talán eddig is voltam valaki a hatalmas gépezetben, amit az annál is hatalmasabb mamlasz óriás, a kukoricacső ember irányít, de a lényeg: hogy van személyim. Jó, pontosabban még nincs, csak három hét múlva lesz meg. Ám ennek rögös az útja a mi fent említett gépezetünkben.

Elsőnek ugyebár ott az okmányiroda, ahová most már – szerencsére – az internet segítségével előre is lehet időpontot foglalni, persze csak akkor, ha a képernyőn megjelenő ákom-bákomokat jelszóvá alakítod. (Rejtett IQ-teszt, a továbbiakban kiderül, hogy végeztem!) Mostantól már csak várjuk a nagy nap elérkeztét, és persze mikor elérkezik, el is megyünk. Ha pedig már önnön személyem igazolókártyájáért megyek, az a minimum, hogy önnön magam járulok el érte a Polgármesteri Hivatalba. Nagy bánatomra az előbb említett internetes foglalás miatt nem kellett nyomkodnom a sorszámosztó automatát, helyette kaptam papírcetlit a kicsit-lassú-kicsit-unott nénitől. Majd vártam, szerencsére csak keveset kellett (pedig hogy szerettem volna még izgulni!). Bent a második néni színe elé járultam; az embernek persze otthon jól a szájába rágják, mit kell mondani, de mégis olyan könnyű elrontani. No nem mintha a bürokrácia képviselője a topon lenne: „Személyigazolvány? Igen! Elvesztetted? Nem, ez az első, és lakcímkártya is kellene. Miért, azt is elvesztetted?” Majd az igazolványkészítés legkritikusabb pontja: a fénykép! Betűkkel leírhatatlan borzalom… de erről én tehetek, pontosabban a fejem! Harmadik próbálkozásra sikerült, már amennyire azt a csodadolgot sikerként lehet elkönyvelni. Az első kettő elvetésében még az ügyintéző is egyetértett. Ezek után posta, vissza, majd megint várakozás, most már nincs miért izgulni, aggódni, tehát sokkal tovább kell ücsörögni, mint előtte. Ezalatt befutnak más ügyfelek is: család három gyerekkel, a legkisebbnek útlevél kell, anyuka idegei pattanásig feszülve (lassan nekem is tőle). Közben arra gondolok, ha már most ilyen idegőrlő a helyzet, mi lesz, ha használják is azt az útlevelet, és teszem azt családi vakációra mennek? De ez már nem az én gondom, bejutok, kapom az utasítást: nézd át és írd alá! Jó, de hol? Hát nem tök mindegy? Leszek, vagyok! Voltam?

Szabó Panna