Szubjektív

Tartalom

55. szám 2007. október

A férj tette

Rengeteg olyan film van (pl.: romantikus vígjátékok), ahol a történet vége már a moziajánló olvasásakor kiderül a néző számára. Az ember mégis elmegy és megnézi, mert az ilyen filmeknél nem az számít, van-e csattanó a végén vagy nincs. Nem mondom, hogy teljesen elhanyagolható, de nem túl fontos a történet szempontjából.

Viszont egy thriller vagy krimi esetében ez teljesen más megvilágítást kap. A krimik lényege, hogy a történet csak a film végén álljon össze, és mi semmiképpen se jöjjünk rá, ami a nyomozóknak és filmünk esetében az ügyésznek – ha nem is első pillanattól, de jóval előttünk – már teljesen világos.

A Törés alapsztorija egyszerű. Adott egy nő, aki csalja férjét. Ám a férj (Anthony Hopkins) félelmetesen okos, és persze tudomást szerez felesége hűtlenségéről. Aztán a megfelelő pillanatban puff, megöli. A gyilkosságot be is vallja, csakhogy nincs meg a gyilkos fegyver. Anélkül pedig nem tudják elítélni brutális barátunkat, aki a gyilkosság minden mozzanatát százszázalékosan kiterveli és végre is hajtja. Egyetlenegy bibi van csak, van egy ügyész pajtásunk, Willy Beachum (Ryan Gosling), aki ügyei kilencvenhét százalékát megnyerte, és már csak ez a fránya ügy áll az útjában új, menő állása betöltéséig. Ő persze nem adja fel ezt a lehetetlennek látszó ügyet, és ahogy az meg van írva, utánajár minden apró részletnek. Egy a cél: megszerezni a gyilkos fegyvert és rács mögé juttatni a kegyetlen gyilkost.

Ez mind nagyon szép és nagyon jó. A két főszereplő fantasztikusan alakít, a néző teljesen átadja magát a kriminek. Hihetetlen párbeszédek, fantasztikus dramaturgia. Vagy hazudok? Nem is tudom. Ez a film nagyszerű alkotás, és nagyon ajánlom azoknak, akik nem Agatha Christie-n nevelkedtek, imádják a szócsatákat, ám nem szeretnek a film szereplői lenni, nem szeretnének az elszánt ügyész bőrébe bújni, vele együtt kitalálni a végkifejletet. Lássuk be: a krimik királynőjének műremekeiben valóban képtelenség rájönni, mi lesz a vége, minden az utolsó fejezetben áll össze. A Törés története viszont egy jó megfigyelő számára, a körülmények ismeretében teljesen világos, mivel a helyzet viszonylag egyszerűen megoldható.

Ez a film számomra – annak ellenére, hogy a film közepén tudtam a végét –, érdekes és izgalmas volt. Olyan párbeszédeket hallhattam, olyan játékot láthattam, amit már jó ideje hiányoltam. Megnézős. Szerintem.

Sztripszky Hanna

Törés (Fracture, 2007, 112 perc)
Rendezte: Gregory Hoblit
Szereplők: Anthony Hopkins, Ryan Gosling, David Strathairn