55. szám 2007. október

I’m lovin’ it!

Puskás Flóra titkos vallomásai, 2 kemény hét után

A (volt) Gyalog-Galopp évfolyam (mostanában csak „tizenegyedikesek”) fizikai, lelki és szellemi kapacitása, azt hiszem, bőven felülmúlja a Homo sapiens sapiensét. Aki nem hiszi, vagy csak szeretne tapasztalatokat gyűjteni, vagy csak szimplán vicces kedvében van, vagy nincs vicces kedvében, de szeretne abban lenni, akkor az olvasson tovább.

Kezdjük ott, ahol minden valamirevaló diák kezdi egyhangú napjait. Ahogyan az ébresztőóra csipogó hangja fülemen keresztül bejut a fejembe, idegpályámon bizsergés fut át. Kinyílnak szemeim, s ahogy bőrömön érzékelem a páratartalom hirtelen másságát, rájövök, mi a hiba. Már nem negyed 9-kor kezdődik a nyitás, hanem 8-kor. S ezt reggel nem esik jól realizálni.

Bevánszorgok az AKG-ba, s még a portás bácsi is aggódva néz. Pedig még nem is volt órám. Beindul a nap, de „ez a nap más, mint a többi”, sőt, inkább ez a hét, vagy hónap, de inkább év más, mint a többi. Mert ahogyan az új irodalomtanár megjelenik, ocsúdni sincs időm, már elkéstem az óráról. Rohanok, leülök, pakolgatok, nyugodt vagyok. De valami más. Az emberek. Már nem egy kupac ül a teremben, nem a megszokott „Pötyi, Kárpi, Bukta, Zsófi…” sorrend. Hanem kupactól, nemtől és csibétől függetlenül, teljesen keverten mindenki, s pont van időm odainteni drága barátosnémnak, mikor valami nagyon furcsa üti meg a fülem.

– Akkor a házi feladat az lesz, hogy… – Házi feladat? És miért pakol, Iván tanár úr? Tán menni készül? Hogy VÉGE AZ ÓRÁNAK? De hát még csak most kezdődött! Az a „most” pontosan 45 perce volt. Fel sem tűnt. Gyorsan feljegyzem a leckét kiváló AKG-s naptáramba, s megint valami újat tapasztalok. Az órarendemet keresem. Sőt, mindenki az órarendjét keresi. Mire megtalálom, és kiböngészem, hogy matek jön, már eltelt 5, azaz 5 perc. Ki a teremből, be a gardróbba, pakolgatás, közös problémafelismerés és megoldás („Hol van a TTI?” „És a közgáz?”), majd sebes léptekkel nekivágok a lépcsőknek, és irány a második emelet. De az ajtó már zárva: sikerült megint elkésni. Nem baj, Nógrádi tanár úr az első héten még elnéző és kedves, bár közli, hogy „holnap dolgozat a mai anyagból”. S ezek után minden szerdán így lesz. Idegesen nyelünk egyet, de elfogadjuk a tényt, s először érzem úgy, hogy a teremben mindenki egy emberként koncentrál, hogy mindent megértsen, leírjon. Itt is megkapjuk a magunkét házi feladat terén, de most sincs idő csodálkozni. Jön a dupla biológia.

S ha van valami, ami leépíti az ember agyát, az a dupla óra. A teremben csend uralkodik, mindenki sebesen jegyzetel, és ha pár másodperce beszélünk is, az általában kérdés vagy kérés. 90 perc intenzív fókuszálás után úgy érzem magam, mint egy élőhalott. Beírni péntekhez, hogy „BIOSZ DOGA”, már képtelenségnek tűnik. De azért megteszem. Miközben a tollam után kotorászom, gyomrom váratlanul korog egyet, s bármilyen étkezésre alkalmas objektumot követel. De nincs idő, rohanok le a kisiskolába, megint be a gardróbba, ahol kisebbfajta szentendrei úti dugó vár. Kezdődik a nyelvi sáv. Francia-, német-, olasz- és spanyolkönyvek tűnnek fel a semmiből, s még épp van időm elszaladni a WC-ig, de ekkor meglátom Laffer tanárnőt, s rádöbbenek: vagy a pisilés és késés, vagy a német. De én is jó AKG-s vagyok, ezért természetesen a WC-t célzom meg, vállalva ezzel a következményeket (Horn Ági rosszalló tekintetét, s a megalázottság érzését).

Lepörög a németóra, s aggódva konstatálom, hogy nemsokára betelik a mai napra szánt hely a naptáromban. Szódoga pénteken, házi holnapra, és jöhet is a következő kihívás: 45 perc angol. Gyomrom ekkor már feladja a küzdelmet, már csak az emlékezetemben marad helye az éhségérzetnek. Az angol is eltelik, megbeszéljük, hogy nagyon ideje van a nyelvvizsgának, új könyv, új módszer, új csoport, új szabályzat. De az egyetlen konkrét információ, mely fejlett elmémbe újabb szöget üt, az az „és minden héten dolgozat” mondat, amit, úgy rémlik, ma már hallottam párszor. Ha lenne még valami emberi bennem, biztosan méltatlankodnék, de valahogy a mai nap nem olyan, mint a többi, úgyhogy inkább csak jegyzetelek. Mindegy már, mit.

13.35. Eddig bírta szervezetem. Kétségbeesetten szaladok a büfébe, és szendvicsért könyörgök egy kis majonézzel és három deci langyos teával. Ha Ildi nem lenne, már rég feladtam volna. Gyors köszönés a nem évfolyamtársaknak, egy „jössz röpire?” szintű beszélgetés, de pánik uralkodik el rajtam. Már megint más valami.

Valaki nagyon okos volt, és kiszámította, hogy ha egy évvel nagyobbak leszünk, 15 perccel gyorsabban ebédelünk. Csenge hangja valahol a távolban jár, szürkeállományom pedig egy újabb hidegzuhanyt kap. Vége a TIZENÖT perces ebédszünetnek. Hogy milyen órám lesz, hol, kivel, és hogy hogyan jutok el odáig a teával és a szendviccsel a kezemben, azt még Horn György tanár úr sem tudhatja.

Miután kiderítem, hogy egy perce megy a másodikon a dupla kémiám, nem tétovázom tovább. Frissen, bár kissé szétesve jutok el a termtud részlegre, be a 202-es terembe. Leülök, pakolgatok, és kezdődhet is a 90 perc abszolút hiperdurva összpontosítás. Olyan ez, mint a túlélés. Főleg egy olyan csoportnak, melynek tagjai maximum 6 hetet tanultak kémiát addigi életükben. Számolás, pötyögés, kiakadás, írás, rajzolás, és 90 perc után kész is vagyunk egy híján húsz kémiapéldával. Ilyenkor jön el az a pillanat, hogy úgy érzem, valami olyan dimenzióban vagyok, ahol megszűnik a tér és az idő, de a mosolyom letörölhetetlen. Akár a bejegyzés a naptárba: kémia: 13/A, B, C, D. És ezzel be is telik a naptár aznapra.

Hazafelé már nagyon fáradt vagyok. De annyi erő még lakozik bennem, hogy 5 kilós táskámból kiemeljem a fő bűnöst: a Szent Bibliát. Mózes első könyve 54 oldal, 6-os betűmérettel. Kicsit nyomaszt is, hogy 4 napom van még, és csak a 13.-on tartok. Hazaérve megtömöm bendőmet, s előveszem a naptárt. Megint valami egészen új vonal. Már bevallottan tanulok. S tapasztalataim szerint nem csak nálam jelentkeztek a tünetek. Fiú, lány, irodalom A és közgáz, mindenki azt mondta, hogy nem érti miért, de ha hazamegy, utána legalább egy órát tanul. Mert máshogy nincs túlélés.

A matek A-sok heti 6 órát tanulnak matekot az iskolában és napi 2 órát otthon. Az irodalom A-sok heti 3 könyvet falnak fel, a töri A-sok családot kutatnak, a közgázosok oldalakon keresztül számolnak egy feladatot. A TTI-sek nyelik az információkat, melyek felfoghatatlan tömörségben érkeznek. A biológia A-sok halálra jegyzetelik magukat, a kémia A-sok pedig álmukban is a kénsav moláris tömegét látják. Ki angol, ki német nyelvvizsgáról álmodozik, ki mindkettőről egyszerre. Van, aki három A-val harcol, van, aki negyed tízig táncol, van, aki hegyet mászik hétvégén, és van, aki mindezt élvezi is. Én biztosan.

puskasflora