55. szám 2007. október
Egy negyedórával később
Íme, most leírom, miféle új furcsaságok történtek velem, 9.-es évem első napjaiban.
Na, csak eljött ez a nap is. A nyárnak már jócskán vége, a nyitótáboron is túl vagyunk már, most viszont az első tanítási nappal kell szembenézni. A 106-os buszról leszállva az AKG bejárata felé vettem az irányt. Vidáman köszöntem a portás bácsinak, és a hosszú lépcsőzés után végre felértem két hónapja nem látott kisiskolámba. Elég furcsának találtam, hogy alig volt pár ember bent, pedig öt perc múlva nyolc, kezdődik a nyitás! Oké, lehet hogy még vasárnap van? Azt azért nem hiszem… Ja, persze – jut eszembe –, nekünk negyed kilenckor kezdődik a nyitás, nem nyolckor! Remek, akkor fölöslegesen jöttem ilyen korán. De sebaj, egész gyorsan eljött az a negyed kilenc. A nyitás végén már épp indultam volna az angolcuccomért, amikor arra lettem figyelmes, hogy valamilyen különös oknál fogva mindenki a töricuccát pakolja a padjára. Gyorsan elővettem hát a diáknaptáramat, és meglepődve konstatáltam, hogy az új órarendünk szerint most epochával kezdünk. Számomra ez talán nem volt túl szerencsés, mivel történelemből sajnos elég gyengus vagyok, így kora reggel még nehezebb volt megértenem a régmúlt eseményeinek összefüggéseit. A következő szünetben hozzám hasonlóan még jó páran a kis naptárjaikat bújták, amiből kiderült, hogy együttéléstan óránk lesz. Na hogy ez mit takar, arról fogalmam sem volt. Megtanulunk együtt élni, de hogyan? Horn Ági tanárnő azonban beavatta a sok értetlen nebulót; ő megpróbál majd beleverni olyan dolgokat a fejünkbe, amiket „illik tudni”, azaz amiket ha tudunk, könnyebben tudunk majd tájékozódni a világban – vagy ha ott nem is, Magyarországon biztosan. Következő óránk, mint kiderült, testnevelés volt. Mindenki felkapta gyorsan a cuccát, és irány a tesi öltöző! Már melegítőben beléptünk a szokásos tágas terembe, amiben azonban a tanár nem volt „szokásos”, ugyanis nem Mitcsenkov Emő néni állt előttünk, hanem Teremy tanár úr. Az óra laza kidobóssal telt, és mint megtudtam, a tanár úrnak van egy olyan megmosolyogtató szokása, hogy ha beszélni szeretne hozzánk, mindig leültet bennünket a földre. Ezt követően megebédeltünk, és indultunk matekórára. Harsi nem okozott különösebb meglepetést, a szokásos feladatlapokkal elvoltunk egész órán. Végül még várt ránk egy dupla gépírás; itt is egy új tanárnővel ismerkedtünk meg, Rácz Hajnalka szelíd személyével. Nem is olyan nehéz az! Asdf jklé, asdf jklé, asdf jkllléé… hoppá, beragadt a billentyű. Másfél óra küszködés után a tanárnő elengedett, mi pedig hazabattyogtunk. Véleményem szerint ez az órarend nagyban különbözik a régitől, úgyhogy az biztos, hogy nem fogok unatkozni!