Szubjektív

Tartalom

56. szám 2007. december

A nyolcadikosok témahete

A témahetünk témája Budapest volt, és előtte a kisepocha nagy része is erről szólt. Általában több program közül lehetett választani, és sokat voltunk iskolán kívül is.

Szerda reggel háromnegyed 8-kor, amikor beértem a suliba, még alig voltak néhányan. Elkezdtem gondolkodni, és rájöttem, hogy csak negyed kilencre kellett volna jönni. Ja persze! Témahetünk van.

Elkezdődtek a programok, és én elindultam a Kávéházak régen előadásra. Ez nagy meglepetés volt, mert azt hittem, hogy majd a Laffi beszél, mi meg jegyzetelünk vagy nem figyelünk, de a Fruzsi volt bent, és a terem be volt rendezve egy régi kávéháznak. Eltelt ez a 45 perc, és mentünk a Budapest retróra. Itt Hubay tanárnő várt minket, és egy filmet néztünk meg. A filmből kiderült, hogy sok mai épületet a hatvanas-hetvenes években építettek (pl.: panelházak). Utána a Flórián téren lévő romot néztük meg. Ebéd után mindenkinek kellett választania egy programot. Én a Budapesti pályaudvarok című programra mentem. Először a Keletibe, ahol megnézhettük, hogy hogyan irányítják a vonatokat. Aztán a Nyugatiba, ott Mariann tanárnő beszélt néhány szót.

Csütörtökön reggel a Duna és Budapest közti kapcsolatról tartottak előadást. Utána a Kiscelli Múzeumba mentünk, ahol két részre osztottak minket. Először feladatokat kaptunk, amiket meg kellett oldani, aztán pedig egy pár perces darabot adtunk elő. Ezt követően a múzeumot néztük meg. Miután mindenki végzett, elindultunk visszafelé. Szabadidő következett, hogy csinálhassuk a projektmunkát. Mi a budapesti gyorséttermekről készítettünk egy Power Point előadást. Átmentem az egyik barátnőmhöz, és ott csináltuk meg. Akik jelentkeztek a Budapest by night programra, azok este hétkor találkoztak a Deák téren. Innen indultunk a Gellérthegyre a Lánchídon keresztül, és onnan a Batthyány térre érkeztünk. Pénteken megint több program közül lehetett választani. Én a Wekerle telepre mentem, de voltak, akik a belvárosban voltak, és a tüntetőket próbálták kikerülni. Ebéd után a metró építéséről és történetéről hallottunk egy előadást, aztán haza lehetett menni. Szombaton reggel néhányan bemutatták a projektmunkájukat. Utána elindultunk a Margit hídhoz, ahol feladatokat kaptunk, hogy jussunk el a Gellérthegyre. A hegyen mi először az ellenkező irányba mentünk, mint amerre a hozzánk tartozó patrónus volt. Végre megtaláltuk PJ-t, és innen mentünk tovább Fruzsihoz, majd Mariann tanárnőhöz. A többi patrónust nem sikerült megtalálnunk, mert vége lett a programoknak. Innen haza lehetett menni, vagy vissza a suliba.

Faragó Johanna
a képen: Gresham Palota