Szubjektív

Tartalom

56. szám 2007. december

Esti csillagpor

Csillagpor, Este

Nem igazán találsz a két filmben közöst, hacsak nem a főszereplőt: Claire Danest, bár az is igaz, az egyikben szőke, a másik meg barna a haja.

A Csillagporban egy (szőke) csillagot játszik, aki lehull az égből, eljön a számára megszokott világból. Az is nehezíti a helyzetét, hogy egy csillag szíve örök életet ér, szóval menekülnie kell, hogy a szíve a helyén maradjon. Persze akad társa, Tristan, a falusi legény, aki szerelmének (aki nem nagyon viszonozza az érzelmeit) megígéri, hogy lehoz neki egy csillagot. Ha már a csillag amúgy is a földön van, hát elviszi neki. Így keresztezi egymást a két szál, és lesz belőle szerelem. Mindeközben nemcsak Lamia, a gonosz boszorkány (Michelle Pfeiffer) üldözi, hogy visszanyerje fiatalságát, hanem egy királyi ház megmaradt sarjai is, akiknek a trónért cserébe a csillagot kell megtalálniuk. A film teli van humorral és elcsépelt meseelemekkel, de azért akadnak új ötletek is, például én még nem láttam Robert De Nirót rózsaszín tüllszoknyában, egy villámbefogó „hajó” kapitányaként. Szeretem a meséket, és ez jó mese volt.

Az Estében Claire Danes már egy kicsit komolyabb karaktert játszik: egy magabiztos, csinos, okos lányt, aki barátnője esküvőjére érkezik, most barna hajjal és a mennyasszony öccse társaságában. Nemsokára azonban megtetszik a család régi barátjának is, és az érzés kölcsönös. Szegény alkoholista öccse végképp összeomlik. A nyár egy szörnyű tragédiával ér véget, és ő soha többé nem találkozik ezekkel az emberekkel, szép lassan elfelejti őket.

Öregkorában azonban visszaemlékszik élete történetére, és rá kell jönnie, hogy ez volt élete legszerelmesebb nyara, és számára akkor az a családi barát volt a nagy ő, csak a baleset szétszakította őket. Halálos ágyán fekve gondolja végig, milyen is volt élni, miközben két nagylánya éli az életét egy emelettel lejjebb, akiket anyjuk betegsége hozott össze. Az idősebb lány már révbe ért, férje van és két gyereke, közel lakik anyjuhoz és otthon háziasszony. A kisebbik lány, mintha csak bizonyítani akarná, hogy mennyire másképp is lehet élni, még bőven nincs elkötelezve és gyerekre sem gondolt még. Azonban a film vége neki is váratlan fordulatokat hoz.

Nem nagyon hallottam még erről a színésznőről a két film előtt, de tetszett, amit láttam. Az egyik vicces volt és olyan, amire az ember – mindegy, hány éves – elmegy, és végigüli a másfél órás mesét. A másik amolyan sírós volt, amin el tudsz gondolkozni. Annyira két különböző karaktert játszott. Kicsit utána is néztem, és kiderült, hogy már tizenhét évesen a Rómeó és Júliában szerepelt Leonardo Di Caprio oldalán, na majd azt is meg kell néznem. Életében nem voltak nagyon kiugró filmek, de szépen halad előre.

Csikós Panka

Csillagpor (Stardust, 2007, 130 perc)
Rendezte: Matthew Vaughn
Szereplők: Charlie Cox, Claire Danes, Robert De Niro, Michelle Pfeiffer

Este (Evening, 2007, 112 perc)
Rendezte: Koltai Lajos
Szereplők: Claire Danes, Vanessa Redgrave, Meryl Streep, Glenn Close