Szubjektív

Tartalom

56. szám 2007. december

Imádok liftezni…

Mint azt tudhatjuk, az új hetedikeseknél új patrónusokkal is találkozhatunk a negyedik emeleten. Volt szerencsém a Kő-Papír-Olló évfolyam egyik kedves patrónusával beszélgetni, Kincses Tamás Andrással.

Szubjektív: Hogy került a tanár úr az AKG-ba?

Kincses Tamás András: Már az iskola indulásakor is olvastam az AKG-ról, ám akkor engem ennek csak a társadalmi jelentősége érdekelt. Aztán ráismertem arra, hogy tanár vagyok, és felkészülésem során újra találkoztam a névvel. Miután nagyon jó barátom lett egy volt AKG-s diák, láttam rajta az iskola pozitív hatását is. A választás innentől kezdve nem volt kérdéses.

Szub: Milyen iskolákban tanított ezelőtt?

KTA: Iskolában kevés helyen. Magántanárként dolgoztam több mint tíz éven keresztül. Emellett felvételi előkészítőkön tanítottam, helyettesítettem egyszer fél éven át, s foglalkoztam kis csoportban roma tehetségekkel.

Szub: Van valamilyen tanári végzettsége?

KTA: Igen, az ELTE történelem tanári szakán szereztem történelem tanári diplomát.

Szub: Hogy érzi magát a csibében?

KTA: Nagyon jól érzem magam, remélem, ezzel a diákok is így vannak. Egyelőre ismerkedünk. Szeretek a csibével lenni, velük tölteni az időt, még akkor is, ha már el is késtem máshonnan.

Szub: Volt már bármilyen iskolán kívüli csibeprogram?

KTA: Volt szülinap, és majdnem eljutottunk a WC kiállításra is. Moziba még nem mentünk, de voltunk a Margitszigeten, ahol nagyon jól éreztük magunkat. Úgy érzem, kezdünk összebarátkozni, de semmit sem szeretnék elkiabálni.

Szub: És milyennek érzi az évfolyam összetételét?

KTA: Szerintem nagyon klassz. Nem tudom, milyennek kellene lennie, hiszen most kerültem ide, de gyakorlatilag mindenki másmilyen, és persze mindenkit szeretek. Ezen valójában én lepődtem meg a leginkább.

Szub: Hogyan telnek a szünetek a gyerekek körében, a tanárok körében?

KTA: Mindenki teszi, ami a dolga. A gyerekek őrjöngenek, a tanárok beszélgetnek, kávéznak, teáznak, felkészülnek, miegymás.

Szub: Tanít valamit az évfolyamon? Ha igen, mit?

Történelmet tanítok mindhárom kupacnak, és egy csoportnak számítástechnikát.

Szub: Van valamilyen szokás, ami sajátos jellemzője az évfolyamnak?

KTA: Nem tudom, nem hiszem, hogy két és fél hónap alatt bármilyen olyan szokás kialakult volna, ami nem az AKG, hanem a Kő-Papír-Olló szokása lenne.

Szub: Mennyire van kedvére reggelente felmászni az iskola negyedik emeletére?

KTA: Imádok liftezni, a közösségi élet egyik jelentős színtere a hétköznapokban.

Szub: Miben érzi alternatívnak az iskolát, ez mennyiben pozitív jellegű?

KTA: Eddig bármelyik csibém beteg lett, mindenki „sulihiányról” kezdett panaszkodni egy nap múlva. Az őszi szünetben én is betege lettem ennek a kórnak. Szerintem ez mindent kifejez a kérdéssel kapcsolatban.

Horváth Barbara