Szubjektív

Tartalom

56. szám 2007. december

The Black Bevy

Az Őszi Zenei Fesztivál egyik nagy durranása a The Black Bevy nevű együttes volt, akik most léptek fel másodjára itt, az AKG-ban. A koncertről és a bandáról kérdeztük a banda alapító basszusgitárosát, Erdős Ágit.

Szubjektív: Mikor és hogyan alakult az együttes?

Erdős Ági: A bandát Bársony Ábellel, a dobossal alapítottuk (akivel szomszédok vagyunk) 2006. januárjában. Egy délután összeültünk próbálni, és annyira élveztük a közös zenélést, hogy még aznap este megbeszéltük, hogy összehozunk egy együttest. Az öcsém, Gábor, aki akkor még csak 10 éves volt, de már nagyon jól gitározott, rögtön csatlakozott.

Szub: Milyen stílusú zenét játszotok?

Ági: Rockot, metált, rock-bluest játszunk főképp, de más stílusokat is szívesen kipróbálunk.

Szub: Miért döntöttetek úgy, hogy rockot és metált játszotok?

Ági: Ezekben a stílusokban találtuk meg igazán a profilunkat, és ezeket a műfajokat szeretjük a leginkább.

Szub: Jelenleg hány tagja van az együttesnek?

Ági: Jelenleg négyen vagyunk, mivel az énekesünk nemrég kilépett a bandából más elfoglaltságai miatt. Az Őszi Fesztiválon léptünk vele fel utoljára, ez volt Mátéval a „búcsúkoncertünk”. Úgyhogy épp új énekest keresünk.

Szub: Mindig ez volt a felállás, vagy voltak tagcserék is? És ha igen, miért?

Ági: Az eredeti felállásban még más gitározott, de ő nézetkülönbségek miatt elment a bandából. A mostani gitárosunk, Imi, csak néhány hónapja csatlakozott, de gyorsan sikerült megtanulnia az összes számot.

Szub: Gabi és Ági, ti ugye testvérek vagytok. Nem szoktak veszekedések lenni köztetek, akár a bandával kapcsolatban, akár más miatt?

Ági: Néha veszekszünk kisebb dolgokon, de amikor zenélünk, soha.

Szub: Gabi, ugyebár te vagy az együttes legfiatalabb tagja. Mindössze tízéves vagy, ha jól tudom. Vannak terveid a jövőre nézve? Esetleg a továbbtanulás szempontjából?

Erdős Gábor: Egyelőre csak annyit tudok, hogy szeretnék AKG-s lenni. Nagyon tetszik a suli.

Szub: Hol volt a legutolsó fellépésetek?

Ági: Még tavaly májusban a Blue River pubban sikerült csinálni egy jó bulit.

Szub: Szoktatok izgulni koncertek előtt?

Ági: Ki nem szokott?

Szub: Volt már, hogy súlyosabb hibákat követtetek el koncert alatt?

Ági: Persze. De az igazán vicces dolgok zeneórán történnek: egyszer Gábor fejjel lefelé fordítva kezdett olvasni egy kottát, és csak néhány perc múlva jött rá, miért nem sikerül lejátszani a dalt.

Szub: Mindig The Black Bevy volt a csapat neve?

Ági: Volt már jó pár nevünk.

Szub: Mik a terveitek a jövőre nézve? Terveztek esetleg saját CD-t?

Ági: Konkrét terveink még nincsenek. Csak az biztos, hogy nagyon sok számot fogunk megtanulni, és jövünk velük a Tavaszi Fesztiválra.

Szub: Ugyebár feldolgozásokat játszotok. Lesznek saját számaitok a jövőben?

Ági: Mindenképpen. Először szeretnénk megtalálni a végleges stílusunkat, aztán majd jöhetnek a saját számok.

Szub: Hogyan szoktatok készülni egy-egy koncertre?

Ági: Nagyon sokat gyakorlunk, és próbálunk összehozni egy változatos műsort, ami tetszeni fog a közönségnek.

Szub: Hogy döntitek el, hogy milyen számokat játszotok?

Ági: Olyan számokat játszunk, amiket szeretünk, vagy csak meghalljuk valahol, és nagyon megtetszik.

Szub: Vannak közös programjaitok?

Ági: A próbákon kívül eddig még nem volt.

Szub: Felnőttkorotokban is a zenével akartok foglalkozni? Vagy esetleg más álmaitok vannak?

Ági: A zenélést semmiképpen sem fogjuk abbahagyni az évek múlásával. És addig, amíg örömet okoz, együtt fogunk zenélni.

Szub: Mik azok az álmok, amiket a zenélés terén meg akartok valósítani?

Ági: Szeretnénk olyan koncerteket csinálni, amit a közönség és a banda is egyaránt élvez. Egy zenésznek ez a lehető legjobb érzés.

Szub: Milyen zenéket szerettek még?

Ági: Szeretjük a jazzt, a bluest, a funkyt, a latint…

Szub: A koncertjeitek után szoktatok bulizni?

Ági: Ez attól függ, hol léptünk fel.

A banda a fesztiválra még készült néhány extra számmal, amikben egy vendég énekesnő énekelt, így hát őt is meginterjúvoltuk:

Szub: Úgy tudom, hogy ide te csak beugrottál énekelni. Ez hogy történt? Honnan ismered a bandát?

Szabó Kriszta: Úgy, hogy Gábort korrepetálom gitárból, a gitártanárunk is ugyanaz, és megkértek, hogy énekeljek.

Szub: Van még más együttesed?

Kriszta: Igen, van még kettő, ahol állandó tag vagyok

Szub: És hol szoktatok fellépni?

Kriszta: Mindig máshol, de most Budapesten próbálunk. Nemrég Pázmándon és Szentendrén volt koncertünk.

Szub: Szoktál izgulni a koncertek előtt?

Kriszta: Most már nem, de az első fellépéseimen nagyon izgultam.

Szub: Hibáztál már koncerteken?

Kriszta: Igen, persze, és régen szörnyű hanggal énekeltem.

Szub: Rekedtél már be koncert előtt?

Kriszta: Nem, ilyen még nem fordult elő.

Szub: Magyarul is énekelsz, vagy csak angolul?

Kriszta: Csak egyszer énekeltem magyar dalt, egy évnyitón, Ákostól.

A The Black Bevy együttes tagjai:
Mayer Máté – ének
Szabó Kriszti – ének
Erdős Gábor – gitár
Horváth Imre – gitár
Bársony Ábel – dob
Erdős Ági – basszusgitár

Almer Kitti, Laczi Zsófia

képek: AKG Fotó alkotókör