57. szám 2008. február Kasszandra álmaNa jó, menjünk el moziba. Mit nézzünk meg? Kasszandra álma? Na és mi ez? Hát, valami krimi… Valahogy így zajlott a beszélgetés köztem és Patti között, majd megbeszéltük, hogy X órakor találkozunk a Kossuth mozinál. Én személy szerint éreztem egy kis kételyt, hogy ezt kéne-e megnéznünk, de végül is beültünk. Nem bántuk meg. Szerintem a film eleje egy kicsit vontatottan indul. Adott két testvér, akik anyagi gondokkal küszködnek. Terry (Colin Farrell) autószerelő, aki elkártyázta a pénzét, Ian (Ewan McGregor) pedig befektető, aki egyre jobban eladósodik, mert megismert egy színésznőt, akinek mindent meg akar adni. És még az is közrejátszik, hogy megvették a gyerekkoruk óta ismert hajót, melyre régóta vágytak. Mindketten a dúsgazdag, klinikatulajdonos nagybácsiban bíznak, ám amikor anyjuk testvére megjelenik, és a két testvér elmondja kérését, a nagybácsi szintén szívességet kér tőlük – természetesen a pénzért cserébe. Elmondja, hogy gondja támadt, és a fiúknak meg kéne ölniük azt az embert, aki elárulná a rendőrségnek ezt a problémát (amiről egyébként nem derült ki, hogy micsoda). Először nemet mondanak, mert még a gondolattól is irtóznak, de mivel Iannek nagyon kell a pénz, ráveszi testvérét, hogy mégis végezzék el a piszkos munkát. Az első kísérlet balul sül el, a második azonban precíz, sikeres, és még szemtanú sincs. Ezek után a fiúk megkapják a pénzt, Ian szállodákba fektet be Kaliforniában, Terryt azonban egyre csak gyötri a lelkiismeret (és elég borzalmas lelkiismereti jeleneteket produkál…), végül úgy dönt, mindent bevall a rendőrségnek. Ez persze azzal járna, hogy a testvérét és anyjuk testvérét is magával rántaná a börtönbe, úgyhogy a nagybácsi és Ian kitalálják, hogy Terryt is meg kell ölniük. Tudni kell hozzá, hogy a két testvér között erős a kötődés, szóval Iannek nem akaródzik megölni Terryt, de tudja, hogy muszáj, ha nem akar bajba kerülni. Javasolja, hogy ők ketten, Terryvel menjenek el vitorlázni a régi hajóval, Kasszandra álmával. Ian félrevonul, hogy gyógyszerrel töltse tele Terry sörét, ám képtelen megtenni, és… De inkább nem lövöm le a csattanót. Szerintem érdemes megnézni, már ha valaki nem Colin Farrell miatt megy el a filmre. Kasszandra álma (Cassandra's Dream, 108 perc, 2007) |