Szubjektív

57. szám 2008. február

Iskolalátogatás (Rácz Júlia)

Egy-két hónappal ezelőtt, az egyik nyitáson kihirdették, hogy a hetedikesek, nyolcadikosok és kilencedikesek feladata, hogy ellátogassanak korábbi iskoláikba, és a felvételi előtt álló hatodikosoknak beszéljenek az AKG-ról. Pattival elhatároztuk, hogy elmegyünk a Szent László Általános Iskolába, ahol ő tanult három évig.

Vissza a régi emlékekbe... (Faragó Johanna)

Igazából nem nagyon találtuk a helyünket, furán néztük, hogy mennyi minden és mindenki más. Aztán becsöngettek (újabb csodálkozás, mert már el is felejtettük, hogy csengő is van a világon), és átmentünk a hatodikosokhoz, akiket úgy-ahogy, látásból ismertünk.

Látogatóban voltunk (Faragó Johanna)

A témahetünk a jótékonyságról szólt, ennek keretében patrónusaink felvették a kapcsolatot egy nevelőotthonnal. Először az állami gondozott gyerekek jöttek hozzánk, majd fakultatív programként mi látogathattuk meg őket.

8.-os karácsonyi témahét (Almer Kitti)

Újra itt van a várva várt ünnep, a karácsony. Ilyenkor van fenyőfa, süti, kaja (jaj a kilóimnak!). A család összejön, mindenki szeret mindenkit. Ennek jegyében telt a nyolcadik évfolyam témahete is: a jótékonysággal foglalkoztunk.

Hová tűnt? (Horváth Barbara)

Azt hiszem, a pár héttel ezelőtti iskolai lopásról mindenki hallott „valamit”. A történetnek utánajártunk, a pontos információk összegyűjtésében Szűcs Tamás tanár úr volt segítségünkre.

Piros szín a naptárban (Varga Laura)

Ó, igen. Eljött a karácsonyi bevásárlás nagy napja, aminek talán még nagyobb feneket kerítenek, mint magának a karácsonynak, ha azt vesszük, hogy vásárláskor sokkal több embert látok, mint amikor a karácsonyt ünnepelem kis családi körömben.

Kilencedikes karácsony (Zsin Ágnes)

A színházteremben közben elkezdődött a hetedikesek előadása. Miközben a színdarabot néztem, eszembe jutott a mi hetedikes előadásunk. Az akkor készült dekorációt most is használták. Emlékszem, ahogy feltűztük a táblákra a házakat, fákat, ablakokat, csillagokat. Láthatóan nagy változtatás idén se történt.

Évfolyamünnep (Varga Laura)

Vidáman baktattam be a suliba, azzal a tudattal, hogy miután megünnepeltük a karácsonyt, vár rám egy jó hosszú téli szünet.

A konfliktus kezelése (Varga Laura)

Legutóbbi témahetünk témája: konfliktuskezelés. Ejha, na de mégis, hogy kéne elképzelnünk a dolgot? Nos, személy szerint nekem nem sok elképzelésem volt ezzel kapcsolatban. Illetve elképzelésem az volt, de értelmes már nem nagyon.

Áron, csak gyere már! (Csikós Panna)

Negyed nyolckor kezdődik az aggódás, én már befejeztem az evést, de Áron! Ő még csak a harmadik kenyérnél tart, és még legalább kettőt szeretne enni, így időben elkezdem sürgetni, tekintve, hogy együtt megyünk iskolába.

Szalagavató (Horváth Dóra)

Őszintén szólva, én nagyon izgultam. Fél négyre mentünk a helyszínre rengeteg cuccal, kiegészítővel. Mire kész lettünk, szinte öt óra volt, már megérkezett mindenki, szülők, rokonok, tanárok, ismerősök.

Margitsziget és Herkules – Énekkar (Kunsági Éva)

Mikor úgy döntöttem, hogy írok az énekkarról, úgy gondoltam, hogy könnyű lesz, mert ismerem, tagja vagyok a csapatnak. Aztán rájöttem, hogy ez mégsem egyszerű. Hiszen elég nehéz elfogulatlanul megírnom ezt a cikket, ha én is ahhoz a társasághoz tartozom.

Fotó alkotó (Poór Patricia)

Néhány fotós lányt megkértem, hogy mondjanak néhány szót az alkotóról. Teljesen pozitív volt mindenkinek a véleménye, nagyon szeretnek fotóra járni, azt mondták, hogy jó a hangulat.

A Supernova (Almer Kitti)

Mikor tavaly meghallottam, hogy a suliban lehet jelentkezni Supernova alkotóra, az első gondolatom az volt, hogy ha valami csillagászat, akkor az csak unalmas lehet. De miután jobban utánajártam, kellemesen kellett csalódnom.

Labor – szubjektíven (Kunsági Éva)

E hónapban az alkotókról kellett írnunk, ezért hétfőn különleges „szabadságot” kaptam, hogy beüljek megnézni – és véleményezni – a labort, amit Nádori tanár úr minden hétfőn fél négytől ötig tart. Örültem ennek, mert év elején fel akartam venni ezt a tárgyat, de órarendem nem engedte.

Hosszú és mélyreható elmélkedés az elsősegélyről (Puskás Flóra)

Csak nektek írtam eme cikket, amely lehet, hogy első látásra émelyítően hosszú, de feltárja minden emberke számára a misztikus Elsősegély szakkör finomságait, „pár” gondolattal megfűszerezve.

Kasszandra álma (Rácz Júlia)

Szerintem a film eleje egy kicsit vontatottan indul.

A nagy mélység titkai... – IMAX (Zsin Ágnes)

Egyik péntek délután elhatároztam, hogy utánajárok a régóta hirdetett 3D-s mozinak, az IMAX-nak. A hetedikes felvételi napján már délben elmehettünk az iskolából, a korai időpont miatt nem számítottam tömegre.

Rekviem egy álomért (Gergely Sára)

Teljesen véletlenül láttam ezt a filmet. Még 7.-es lehettem, amikor egyik osztálytársam behozta, hogy elüssünk egy lyukasórát. Berakta, és az amúgy állandóan dumáló, nagyhangú osztálytársaim többsége elhallgatott.

Sztrájk a filmvilágban (Poór Patricia)

Elég nagy gáz van az amerikai filmek és tévés műsorok körül, legalábbis ezt mondják. Az amerikai forgatókönyvírók sztrájkolnak...

A színész halála – Heath Ledger (Sztripszky Hanna)

Nyilván sokatok hallotta már, hogy meghalt Heath Ledger. Számomra még elég friss a hír, ma tudtam meg, alig egy nappal a tragédia után.

Bűbáj (Molnár Noémi)

Ebben a tinglitangli filmben a klasszikus rajzfilm keveredik a modern élet kőkemény valóságával.

Sej-haj, huzatos a ház! (Kelemen Csaba)

Egy sok szempontból egyedi darab leírására kerítek most sort. Nekem tetszett – ezzel elárultam konklúziómat, de nem baj –, talán nem is vagyok egyedül ezzel, talán később még többen leszünk így.

Miért utálom a G-portált? (Pálinkás Anna)

Vannak, akik azt mondják, hogy a grafikus webszerkesztő programok jelentik az igényes oldalak (vagy akár az egész internet) halálát. Mivel én is azt használok, szeretném bebizonyítani, hogy van rosszabb, illetve olyan, amiből egyszerűen lehetetlen jót kihozni.

A padlás – akkor és most – számomra (Kelemen Csaba)

Ha jól emlékszem, negyedikesként az iskolámmal megnéztem „A padlás” című musicalt. Nemrég újra megnéztem a darabot, és igen érdekes élmény volt újra látni egy szeretett musicalt, más szereposztással, kicsit más kivitelezéssel.

Túl szép, hogy igaz legyen (Sztripszky Hanna)

Hát igen, már megint elköltöztünk. Amióta élek, ez a hetedik. A lakás fantasztikus, nagyon jó elosztású, és minden itt van a közelében. De sajnos, mint minden, ez is túl szép, hogy igaz legyen.

Vörös szőnyeg (Horváth Dóra)

Karácsony estéjén kaptam kezembe ezt a könyvet, aminek már a borítója is megfogott. A könyv egy különös történetet mesél el egy befutott színésznőről és egy sikeres politikusról.

A Titok (Horváth Barbara)

Egy titok, amire már évezredekkel ezelőtt számos feltaláló, író, zenész, matematikus rájött. Egy olyan életszemlélet, amely megváltoztathatja életünket. Ehhez pár dolog elengedhetetlen, például a hit. Talán az a legfontosabb…

The Killers (Puskás Flóra)

Las Vegasból, brit-pop. Két gitáros, egy dobos, egy billentyűs. Énekes/frontember: Brandon Flowers. Szép hang, dallamos, ritmusos zenével. Élvezhető.

Szopránénekesnő Magyarországon – Tarja Turunen (Laczi Zsófia)

Tarja Turunen a My Winter Storm című új albuma bemutató turnéján hazánkba is ellátogatott. A koncert helyszíne a PeCsa volt, ahol csak az igazi Tarja Turunen rajongók gyűltek össze (köztük jómagam is).