57. szám 2008. február
Látogatóban voltunk
A témahetünk a jótékonyságról szólt, ennek keretében patrónusaink felvették a kapcsolatot egy nevelőotthonnal. Először az állami gondozott gyerekek jöttek hozzánk, majd fakultatív programként mi látogathattuk meg őket.
Amikor kis utazás után odaértünk, a nevelőotthon vezetőjével beszélgettünk. Elmesélt néhány kissé elgondolkodtató történetet. Én mindig azt hittem, hogy akik nevelőotthonban vannak, árvák, ez tulajdonképpen egy szebb kifejezés az árvaházra, de kiderült, hogy minden gyereknek élnek a szülei, csak valami miatt nem tudják őket nevelni.
Két részre oszlottunk, úgy, ahogy a nevelőotthon is két részre van felosztva. Lent laknak a kisebbek, fönt a nagyobbak. Én először a nagyokhoz kerültem. Megnéztük a szobáikat, amik nagyon szépek voltak. Eddig azt hittem, hogy a nevelőotthonban lakó gyerekek mindig borzasztó körülmények között, szigorú nevelők között nevelkednek. Itt mindenhol más színű volt a fal, és a szoba lakói választhatták a függönyöket, szőnyegeket. Volt, aki az okleveleit tette ki, sokan fényképeket, egy kisebbfajta hifi-tornyot is láttam, néhányan DVD-t gyűjtenek. A nevelők is kedvesek, látszott, hogy sokat foglalkoznak a gyerekekkel. A nagyobbaknál egy fiatal, huszonéves lány, a kisebbeknél valamivel idősebb a nevelő. Vártak minket, kaptunk szendvicset és szörpöt. Elmeséltek néhány történetet. Például hogy nyáron falura utaztak, ami jó ötletnek indult, hogy megismerkedjenek a falusi élettel, de végül egész nap kapálniuk kellett, így két nap után hazajöttek. Utána kitaláltuk, hogy játsszunk gyilkosost. Az egyik lány nagyon jól tudta levezetni a játékot. Kis idő után cseréltünk, így mi mentünk le és a többiek jöttek föl.
A kisebbeknél nem alakult ki egy jó beszélgetés, mert eléggé meg voltak ijedve. Végül mindenki szétszóródott, és én meg két évfolyamtársam bementünk az egyik lánnyal a szobájába. Ő megmutatta a képeit, meg mesélt egy kicsit. Nagyon furcsa volt, hogy azt mondta, mennyire várja már, hogy kimehessen innen, mert utál itt lenni. Azt mondta, azért utál itt lenni, mert szigorúak a szabályok. (Ez igaz is, mert tizennégy éves korukig, ha egy barátjuknál szeretnének aludni, a barát szülőjének be kell jönnie, és aláírni egy lapot, hogy azon a délután/estén/napon ő vigyáz a gyerekre.) Ekkor csöngettek. Egy tizennégy éves fiú érkezett farmergatyában és egy dzsekiben (december közepe körül). Rögtön adtak neki egy pulcsit, majd azt kérdezte, hogy bemehet-e az intézetbe karácsonyozni, mert a testvérei itt vannak, és neki nincs hova mennie. Később megtudtuk, hogy ő is itt lakott, de ki kellett rúgni. Javítóintézetbe jár, de mindig megszökik.
Ekkor kellett hazaindulnunk, nem tudtuk folytatni a megkezdett beszélgetést. Amikor kijöttünk, elkezdtem kérdezősködni, hogy kinek hogy tetszett, mit gondol erről az egészről. Szinte mindenki azt mondta (és én is így gondolom), hogy ez olyan, mint egy nagyon jó tábor, szuper szállással, de ha belegondolok, hogy ők itt laknak állandóan, tizennyolc évig…