57. szám 2008. február

Szalagavató

2007. november 24-e fontos szerepet kapott az idei tanévben, ugyanis ezen a napon rendezték a végzősök szalagavatóját. Remélem, azokat, akik nem lehettek ott, most ez a cikk egy picit kárpótolja, bár abban biztos vagyok, hogy teljes egészében nem tudja pótolni a hangulatot és a látványt. Akik pedig ott tudtak lenni, most felidézhetik, hogy mennyire csodálatosan sikerült a három hónappal ezelőtti szalagavató.

Mint minden évben, most is a jelenlegi 11. évfolyam feladata volt a bál megszervezése. Rengeteg munkát fektettek bele, és ez meg is látszott a végeredményen. De kezdjük a legelején. Én nemcsak hogy láthattam, de valamennyire része is voltam ennek az eseménynek, ugyanis felkértek, hogy táncoljak. Szeptember közepén kezdődtek a próbák. Minden szerdán négy órától egy teljes órán keresztül próbáltuk a koreográfiát, ami nem mindig volt könnyű, de két tanárunk mindenben segítségünkre volt. Nem mindig volt egyszerű a körülbelül 80 embert együtt, egyszerre és megfelelően mozgatni. Akiknek volt affinitása a salsához, az ott maradt, és Schmidt Ildi megtanított minket táncolni. Egy fantasztikus koreográfiát tanított be nekünk. Salsából hetente kétszer volt próbánk, de szerintem teljesen megérte a befektetett energia. Minden egyes próbán, legyen szó keringőről vagy salsáról, szerintem mindenki előtt ott lebegett a dátum, ami vészesen közeledett. A vége felé a próbák egyre jobban mentek. Elérkezett a főpróba ideje a helyszínen, a T-Com székházának aulájában. Már mindenki jól tudta a táncot, de a végső simításokra mégis itt került sor.

Aztán eljött a nagy nap, amit mindenki várt, legyen szó nézőről vagy résztvevőről. Őszintén szólva, én nagyon izgultam. Fél négyre mentünk a helyszínre rengeteg cuccal, kiegészítővel. Mire kész lettünk, szinte öt óra volt, már megérkezett mindenki, szülők, rokonok, tanárok, ismerősök. A műsor a tűzéssel kezdődött. Káprázatos látványt nyújtottak a gyönyörű ruhák. Ezután a végzősök énekeltek a tanároknak, majd az éneket váltották fel a zenekarok. Sajnos én erről egy picit lemaradtam, ugyanis készülődni mentem a salsára. A táncot szerintem mindenki élvezte, a közönség is, és mi is a színpadon. Nagyon nagy tapsot kaptunk, még talán a vártnál is nagyobbat. Jó volt érezni, hogy két és fél hónap munkája ilyen jól sikerült. A salsás lányok gyorsan átöltöztek, ugyanis következett a lánytánc. Azon felül, hogy az évfolyam lányai egy csajos, vagány táncot raktak össze, a zene is nagyon jó volt. A fiúk csak ámultak-bámultak a látványon. De ezután a fiúknak kellett „teljesíteni”, ugyanis a fiútánc volt a következő program. Nagy csend lett, és egyszercsak megszólalt a zene, ami szerintem mindannyiunk arcára mosolyt csalt. De ha mégsem, akkor ott volt a komoly koreográfia. Nagyon nagyot alakítottak, a lányok teljesen odáig voltak. Nem csodálom, hiszen ritkán láthatták évfolyamtársaikat így táncolni. Az ingtépéstől a mellkason lévő szívecskén át volt itt minden. A fiúk után egy egyszemélyes előadás következett, Gondár Csicsi hastánca ejtette ámulatba a közönséget. A ruhája és az előadása eszméletlen volt. Végül, de nem utolsósorban következett a keringő. A fiúknak a készülődés talán nem okozott annyira nagy gondot, hiszen nekik „csak” egy szmokingot kellett felvenniük. Viszont hogy a lányoknak hátul jól áll-e a hajuk, hogy a smink még a végére is tökéletes legyen, az nem volt mindegy. Nem semmi kavarodás volt a lányöltözőben. De a végére mindenki káprázatosan nézett ki. Mindenki megtalálta a párját, és mindeközben söpörte be a bókokat, hogy milyen szép a ruhája, milyen csinos, vagy hogy milyen jól néz ki. Beálltunk a négy sorba, ahogy tanultuk, és felcsendült az a zene, amit mi már nagyon sokszor hallottunk. A tánc nagyon jól ment, úgy, ahogy elterveztük. Kijöttek a lépések, nem siettük el, nem estünk ki a ritmusból. Eltáncoltuk először, és a második alkalom már gyerekjáték volt. Mintha mindig is ezt a táncot táncoltuk volna. A siker itt se maradt el. Mindenki érezte, hogy ez nagyon jól sikerült. A bálozás csak ezután kezdődött. Nekem eszméletlen élmény volt, mivel nekem ez volt az első szalagavatóm. Hívtak táncolni, hogy táncoljak velük, néha már muszáj volt leülnöm, akkor is jöttek, hogy milyen jó volt, és hogy gratuláljanak. Már fájt a lábam a végére, de az élmény minden fájdalmat csillapított. Nagy nehezen rávettem magam, hogy levegyem a ruhát, a szüleim is már ott toporzékoltak, hogy menni kellene. De egy olyan ruhát nem lehetett csak úgy levenni. Több okból is. Egyrészt gyönyörű volt, és megérdemelte, hogy minél többet lehessen benne az ember, másrészt ha leveszem a ruhát, nekem már nem volt fogadás, after party, és ha leveszem, akkor megszakad valami. Valami, ami elkezdődött szeptemberben, és idáig tartott. Ami minden szerdán és minden nap a fejemben volt. Bár abban nem kételkedtem, hogy valaha is elfelejtem ezt az estét, ami számomra csodálatos volt. Az, hogy az első szalagavatóm minden szempontból ilyen jól sikerült, örökre egy élmény marad. Sokszor gondolok arra, hogy szerda van, és az első, ami beugrik, a szalagavató, a próbák, a jó hangulat. Utána leesik, hogy ez már nincs. Majd négy év múlva. Csak azt kívánom mindenkinek, aki előtt van még szalagavató az életében, legyen szó a sajátjáról, vagy arról, hogy felkérik táncolni, sikerüljön neki is úgy, mint ez a szalagavató. Mivel nekem nem ez az utolsó ilyen élményem, bízom abban, hogy az utolsó is ugyanolyan tökéletes lesz, mint a mostani volt.

Horváth Dóra
képek: Fotó alkotókör, Révi Dániel