Izgatottan mászkál a hálóján, és fogalma sincs, mi történik. Utálja a váratlan eseményeket, ezt már eldöntötte, még, ha eddig nem is volt dolga ilyesmivel. Hiszen akármilyen nagy népszerűségnek is örvendenek a pályaudvari vécék, a „NEM MŰKÖDIK” felirat egészen eddig távoltartotta a kíváncsiskodókat. A mai nap egész máshogy indult, hiszen még alig ébredt fel, mikor egy kertésznadrágos, fütyörésző férfi törte rá az ajtót, hogy utána rögtön hatalmas csörömpölésbe kezdhessen a csavarkulcsával, a csövekkel, a csapokkal vagy akár minddel egyszerre.

A zörgés egyszer csak elmúlik, a dolgok visszatérni látszanak a régi kerékvágásba, de nem lehet ilyen egyszerű. Hamarosan álomba merül és csak egy légy zümmögése ébreszti fel újra, szerencsére még épp időben – egy kórházzöld ruhás nő épp felé tart. Ijedten hagyja ott az ebédjét és igyekszik mozdulatlan maradni. Az emberek olyan buták, miért kell ennyit mászkálniuk? Pár másodperccel később már nincs ideje ezen aggódni, hiszen a takarító néhány óriási lépéssel megteszi a közöttük lévő távolságot, és egy határozott mozdulattal meghúzza a tartályból kilógó ócska fémláncot. A következő pillanatban már ömlik is a víz, és ő máris a csatornában úszik, a léggyel és az otthonával együtt. Sírni akar, de gyorsan rájön, hogy erre nem képes, így csak csendesen bugyborékolva siratja az életét. A csodát kellene várnia, az legtöbbször segít.

Talán megfogadta a tanácsot, talán nem, a csoda nem sokáig várat magára, szinte azonnal meg is érkezik egy horog képében. Ebbe kapaszkodik bele utolsó kétségbeesésében, és a horgász valószínűleg megérezte a súlyát, mivel azonnal emelkedni kezd. Amint sikeresen földet ér, szembe találja magát rövid élete legfurcsább jótevőjével, mivel a lény, azon kívül, hogy kicsi volt és sárga, még apró cilinderrel és sétapálcával is rendelkezett.

Megfordul a fejében, hogy talán meg kellene köszönnie, vagy megkérdeznie, hogy hálálhatná meg, de végül semmi ilyesmivel nem áll elő, ennek többek között az volt az oka, hogy nem tudott beszélni, hálálkodni vagy mondjuk gondolkodni.

Csak bámul rá, elég bambán, végül elindul valamerre, mindegy, hogy merre, csak kerülje el ezt a furcsa alakot. Mára elég a megrázkódtatásokból. Hosszan bolyong a csövekben, az egész olyan, mint egy hatalmas labirintus, főleg olyasvalaki számára, aki eddig kizárólag a vécékagyló titkait ismerte. Tovább rohan a járatokban, de sehol nem talál megfelelő helyet az új otthona építéséhez, mivel most már tökéletesen be akarja biztosítani magát, így célszerű minél messzebb kerülni a veszélyes vízfolyamtól. Nagyon fél, így, mikor meglátja a derengő fényt az alagút végén, azonnal arrafelé veszi az irányt. A fényforrás egy apró repedés a falon, ami összeköti az egyik pénztárt az alagútrendszerrel. Nem gondolkozik sokat, talán nem is képes rá, inkább átpréseli magát a résen, hogy aztán kissé esetlenül a földre pottyanhasson.

- Már csak néhány oldal, fel sem fog tűnni.

- Ugye tudod, hogy ebből baj lesz?

- Egész éjjel fent voltam. Ugye nem gondolod, hogy csak azért félbehagyom, mert Bánóczy azt mondta, néhány óra múlva bejön?

- Lehet, hogy most komolyan gondolta...

Nem érti, miről beszélnek, csak tudja, hogy veszélyben van. A kevés esze már nem elég hozzá, hogy egyszerűen csak vissza kellene fordulnia, így kétségbeesetten elindul előre, egészen addig, amíg valami puhát nem érez a lába alatt. Bőr.

A pénztároslány ijedten csapkod maga körül, neki meg rohannia kell, ha el akarja kerülni az ütközést a karjával, de elégedetlenségét azért kifejezi egy jól irányzott csípéssel a lány nyakába. Talán a hirtelen mozdulatoktól, talán az ijedtségtől, a pénztáros kiborítja a kávéját, ami természetesen a nyomtatóra és a számítógépre ömlik. A monitor azonnal elsötétül, a lány szitkozódik. A problémamegoldó képesség nem tartozott az erényei közé, de dühösen vágja be maga mögött az ajtót, mikor végre elsiet rongyért. Az eszébe sem jut, hogy talán kicsit komolyabban kéne venni. Miért is kéne?

Ismét menekülnie kell, hiszen a nyomtató még mindig dolgozik, hamarosan zárlatos lesz. A szikrák rápattognak az asztalra, a nő pedig még mindig nem tér vissza, jobb is így, lehet, hogy túléli.

Hamarosan kigyulladnak a papírok, a fülke, végül az egész pénztár. Füstöl a pályaudvar – remélem a pók elmenekült.