|
Elhunyt kollégáink
AKG 25 - A nagy születésnapi parti 1988. augusztus 27-én megalakult az AKG, és azóta 2234 tanuló járt ide. 25 év eltelt, itt az ideje, hogy együtt ünnepeljük meg az iskolát. Ezért szeretettel várunk minden elballagott vagy idejáró diákot, szülőt, kollégát 2013. szeptember 1-jén (vasárnap) 15 órára, a szülinapi bulira. Kapunyitás 14 órakor. Hozhattok magatokkal régi emlékeket, készülhettek köszöntéssel is (dallal, verssel, zenével vagy bármilyen fellépéssel), ezt azonban, legyetek szívesek, jelezzétek előre (gancs@akg.hu). 2013.07.24. AKG-s diákvállalkozás versenyzett Magyarország színeiben
Az idei Company of the Year versenyén, Londonban a The Wilsons diákcég
vetélkedett 35 nemzet diákcsapata között.
Fotóalbum (Facebook) 2013.07.24. OKTV versenykiírások 2013/2014-re 2013.07.14. 2013.06.26. Robotépítőink a nemzetközi mezőnyben
Az AKG-Robotics csapat a túrkevei Space Friends Team csapattal együtt egyetlen európai versenyzőkként jutottak be a legjobb 10
közé a Google XPRIZE After Earth Challenge versenyen! A versenynek
még nincs vége, most következik a komoly robotépítés, melyhez a felszerelést
és a dokumentáló kamerát a csapat már el is nyerte.
xprizeafterearth.com 2013.06.22. 2013.06.21. Érettségi vizsgabeosztás tervezet
2013.06.12. 2013.06.06.
2013. június 28 - július 10. 2013.06.06. A 10.-es The Wilsons diákcég képviseli Magyarországot Londonban
2013.05.31. TikTak (7.) évfolyam, Termtud. témahét 2013.05.30. Szokásos éves szülői tájékoztató - letölthető dokumentumok Szülői tájékoztató levél (2013. május)
2013. június 7-ig beküldendő dokumentumok 2013.05.28. Az ÖsszeVissza (9.) évfolyam Szalonnán
Falukatatás témahét 2013. május 5-9. 2013.05.22. 2013.05.14. 9ny. évfolyam szülői értekezlet
Szeretettel meghívjuk Önöket a május 22-én 17 órakor kezdődő
szülői értekezletre. 2013.05.14. Egy órás műsor az AKG-s Tavaszi Fesztiválról a Bartókon
A Bartók rádió Kezdőhang című műsorában az AKG Tavaszi Fesztiválról
beszélgettek. 2013.05.12. Idén csak harmadikak lettek, de két kategóriában is díjat nyertek az újságíróink
2013.05.10.
A volt és jelenlegi AKG-s diákok és szülők most szerveződő közössége május
29-én tartja első rendezvényét. Fellépnek: Darvas Benedek, Karádi Péter,
Kondor Péter, Varró Dániel. 2013.05.09. Elfogadták az alternatív kerettantervünk
2013.05.07. A szavalóverseny eredményei
2013.05.05. A Tavaszi Fesztivál részletes programja ![]() 2013.04.30. Írásbeli érettségi Az írásbeli érettségi vizsgák időpontjai (PDF). A tanulók külön vizsgabehívót a középszintű vizsgáikra nem kapnak. A terembeosztás a vizsga előtt a titkárságon tudható meg. 2013.04.26.
A 2013. április 3-i felmérés statisztikája 2013.04.21. Meghívó a 4. Hantos Máté Emléktornára
2013. április 27-én lesz a rangos focitorna az AKG tornatermében. 2013.04.09.
2013. április 3. 2013.04.04. Francia színjátszók Nagy sikert arató előadásukkal (Les sept péchés capitaux) a Francia nyelvű Diákszínjátszó Fesztiválon (FTLF, Pécs) az AKG Francia Színházának darabja nyerte el a legjobb rendezés díját, Pataki Dina (12. évf.) kapta a legjobb színésznő díját. A társulatot elhívták Aradra, a nemzetközi fesztiválra.
A darabot rendezte: Szalontai Ágnes, Zsohár Gyöngyi 2013.03.24. Nyertes diákcégek
AKG-s diákcégek díjai a Diákvállalkozások Húsvéti Vásárán, Lurdy Ház, 2013.
március 23. 2013.03.24.
A március 2-3-án megrendezett BeeSmarter 24 órás mobil programozói
csapatversenyen az AKG 1K7 nevű csapata (Bán Titusz - 10. évf., Halpern
Bence - 12. évf., Nagy Viktor - 13. évf. és Pásztor Iván - kísérő tanár)
sikeres részvételének elismeréseként különdíjban részesült. A csapatunk az
egyetemista csapatok mellett mindössze 3 másik középiskolai csapattal került
be a döntőbe. Fotóalbum 2013.03.19. Szemetel a világ témahét a TikTak (7.) évfolyamon 2013.03.19. Civil Projekt témahét a KőPapírOlló (12.) évfolyamon 2013.03.15.
2013.03.09. Gépírásversenyen taroltak a kilencedikesek
2013.03.07. Az AKG Elsősegély szakköre a Vitalexpón 2013. március 1-3.
2013.03.07. Énekverseny minősített helyezettjei „Tiszán innen – Dunán túl” fővárosi népdaléneklési minősítő versenyen Labus Lili (12. évf.) ezüst minősítést kapott, Heindl Katica (10. évf.) pedig kiemelt arany minősítéssel továbbjutott az országos fordulóra. http://www.fppti.hu/versenyek/2012_2013_tanev/fovarosi/nepdalenekles.html 2013.03.07. Elhunyt kollégáink
Díjazottjaink az "Így írtok ti..." kreatív íróversenyen
(Eredményhirdetés: 2013. február 19.) 2013.02.19. 2013. február 1. - Horváth Szabolcs fotóriporter (HVG) képei 2013.02.12. 1%-os támogatás Értesítjük önöket, hogy az AKG Alapítvány jelenleg is működik, továbbra is fogadja az 1%-os SZJA felajánlásokat, melyet kérünk, hogy minél többen az AKG Alapítvány nevével és adószámával (19010832-2-41) kitöltve juttassanak el az adóbevallásuk keretében a NAV-hoz. Az elmúlt évekhez hasonlóan az Alapítvány az ebből származó bevételét a tanulói ösztöndíjrendszer keretében használja fel. 2013.02.11. 2013.02.11. Az AKG saját, alternatív kerettantervvel folytatja
szakmai-pedagógiai munkáját. 2013.02.10. A 2013. február 16-21-ig tartó iskolai program tájékoztatója a jelentkezettek részére - biztosítási tájékoztatóval. 2013.02.07. AKG-s programozók az egyetemközi verseny döntőjében
2013.02.05. Képzőművészet alkotókör és 12.-es rajz tankör - elemző értékelések 2013.02.02. AKG születésnap - fotóalbum + meglepetés videó 2013.02.01. Ismét élő időjárás-jelentés az AKG-ból A természettudományos munkaközösség az Időkép rendszeréhez csatlakoztatta kihelyezett mérőállomásait. A mérőállomások az AKG teraszán és a termtud. teremben vannak elhelyezve. 2013.01.22. Cseh Tamás emlékkoncertet tartottunk
Videorészlet a
koncertről (YouTube) 2013.01.22. Lezajlott az írásbeli felvételi a 7. és a 9. évfolyamra felvételizőknek
Iskolánkban 136 hetedikre jelentkező és 38 kilencedikre jelentkező diák vett
részt a felmérésen. 2013.01.22. Úszóink a Budapesti Diákolimpián A lányok váltója bronzérmes lett. 2013.01.15. "Segítsünk!" témahét, ÖsszeVissza (9.) évfolyam 2012.12.29. Pályaorientációs témahét, KőPapírOlló (12.) évfolyam 2012.12.29. Elsősegély szituációs nap 2012. november 30. - december 1.
2012.12.22.
Az IBM Magyarországi Kft. és az EDF DÉMÁSZ Hálózati Elosztó Kft. közös kampányt indított az okos energia népszerűsítésére. Ennek egyik eszköze a kiírt pályázat, melyben hatásos társadalmi célú reklámot kellett forgatni az okos energiáról. A HVG cikke a versenyről, itt megtekinthető a kisfilm is. 2012.12.17. Könnyűzenei énekesünk díja
2012.12.12. AKG-s diákcégek nyertek
2012. december 8. Az ugyanaznap rendezett "Diákvállalkozások karácsonyi vásárán", a Lurdy házban a Taboo Zrt. nyerte a "Legjobb eladó" díjat.
A versenyző AKG-s cégek Facebook oldalai: 2012.12.09.
2012. november 16-18. Mátrahidegkút 2012.11.27. 2012.11.27. Baleseti szimulációs tanfolyam 2012.11.27. Az AKG SAP robotépítő csapatai idén is jól szerepeltek
2012. november 17. és 24. 2012.11.26. Van Másik Iskola rendezvény, AKG-s elsősegély bemutató 2012. november 23-24.
2012.11.26.
2012.11.23. Van Másik Iskola rendezvény a Millenárison
2012.11.15.
2012.11.15. Labus Lili díjazott az énekversenyen
2012.11.14.
Nagytakarítás Óbudán - KőPapírOlló (12.) évfolyam 2012.10.15. A 10PK11G évfolyam témahete, Bélapátfalva
Falukutatás, 2012. augusztus 27-31. 2012.09.27. EU óra a Millenárison (Euroscola)
Konferencia az EU-s továbbtanulási lehetőségekről - 2012. február 29. 2012.09.08. A KőPapírOlló évfolyam közösségi munka témahete 2012. augusztus 27-31. Cered, Nógrád megye
2012.08.31. A 2012/2013-as tanév választható alkotókörei és szakkörei 2012.08.23. Újabb kormányhatározat az AKG fenntartójáról A kormányhatározat az iskolafenntartásra szervezett AKG Nonprofit Kft.-ben tulajdonosi jogokat szán az AKG Egyesület részére, mely egyesületet az AKG-ban mindenkor tanító tanárok alkotják. Az AKG Alapítvány Kuratóriuma az Alkotmánybíróság döntését követően – május végén – úgy döntött, nem adja át az AKG fenntartói jogát az AKG Nonprofit Kft-nek, s amíg a körülményekben érdemi változások nem történnek, ezt a döntést tekintjük érvényesnek. Az iskola tájékoztatót tett közzé. 2012.08.15. 2012.08.15. 2012.08.15. |
|
Statisztika
Látogatottsági statisztikánk a
Freeauditon
Helyezésünk az Oktatás rovatban
Látogatottsági
statisztikánk a segitek.hu-n
Helyezésünk az Oktatás
rovatban
Webmaster: Baranyai István
vezetéknév[kukac]akg.hu
Utolsó frissítés:
2013.08.23.
AKG on-line: 1996. dec. 2-a óta.