látogató számláló AKG Könyvtár

Az AKG Könyvtára…

…az iskola harmadik emeletén várja a látogatóit és nyitva tartási időben minden iskolapolgár (diák, tanár, dolgozó) rendelkezésére áll. A könyvtár használatához szükséges tudnivalókat a beiratkozáskor elmondjuk.

Milyen könyvekre és egyéb dokumentumokra számíthat az érdeklődő?

Könyvtárunk iskolai könyvtár, úgy alakítjuk a gyűjteményét, hogy az AKG pedagógiai programjának megvalósítását támogassa.
A több mint 22 ezer dokumentum jelentős része könyv: igényes ismeretközlő, vagy más szóval szakirodalom, klasszikus, modern és kortárs szépirodalom, ifjúsági olvasmány, tankönyv, egyéb segédlet.
Van egy kis videotárunk, hangtárunk (komolyzenei, népzenei, irodalmi, idegennyelvű kazetták, lemezek, cd-k ) és vannak játékfilmes illetve ismeretterjesztő dvd-k, cd-rom-ok.
Közel ötven féle folyóirat régi és friss számaiban tallózhatnak az olvasók.

A könyvtár terei:

Előtér
- találkozási pont és itt zajlik a kölcsönzés is
Olvasóterem
- benne a kézikönyvtár, folyóiratokkal, fonotékával (zene-, rádió- és magnóhallgatással)
Kölcsönzőtér
- mint a neve mutatja innen válogathat az olvasó, de van itt tanulósarok és kuckó elvonulásra is
Belső olvasó
- számítógépekkel, idegennyelvű könyvek gyűjteményével
Raktár
- főként a tankönyvek és a megőrzésre szánt folyóiratok helye

Szolgáltatásaink:

Nyitva tartás a tanítási napokon:
(Ha ettől ideiglenesen eltérnénk szólunk róla a faliújságokon)

Hétfő: 7.45- 17
Kedd: 7.45-17
Szerda:7.45-17
Csütörtök: 7.45- 12.30
Péntek:7.45-16

Elérhetőségek:
telefon:
250-20-72/120
388-67-59/120
e-mail: konyvtar[kukac]akg.hu

Minden kedves olvasót / érdeklődőt szeretettel vár az iskola két könyvtárosa:
Misley Judit és Szőts Erika



Néhány hasznos weblap címe azoknak, akik könyveket és egyéb dokumentumokat keresnek

Könyvtárak:

Az AKG állománya itt található
http://www.sziren.com/index_sziren.htm

Fővárosi Szabó Ervin könyvtár
http://www.fszek.hu

Országos Széchényi Könyvtár
http://www.oszk.hu

Országos Pedagógiai Könyvtár
http://www.opkm.hu

Országos Idegennyelvű Könyvtár
http://www.oik.hu

Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár
http://www.omikk.bme.hu

Magyar Digitális Képkönyvtár
http://www.kepkonyvtar.hu

Virtuális és valóságos könyvesboltok:
http://libri.hu/hu
http://www.alexandra.hu
http://www.fo.hu Fókusz könyváruház
http://bookline.hu
http://www.antikvarium.hu


Történetek a könyvtárból – AKG-s diákok könyvajánlói a Szubjektív iskolaújságban

Aki... (Hutiray Péter) (1. szám)
Apai örökség (Takács Géza) (11. szám)
Az Isten anyja (Münz Márton) (13. szám)
Végjáték (Hoffmann Dániel) (13. szám)
Cseh Tamás -Hadiösvény (Takács Géza) (13. szám)
E. A. Poe: Rejtelmes történetek (Formanek Zsuzsa) (14. szám)
Könyvajánlatok (Münz Márton, Takács Géza) (20. szám)
Könyvajánlat (Münz Márton) (21. szám)
Könnyed bravúr - Varró Dániel: Bögre azúr (Hutiray Péter) (23. szám)
Dani, az úr - Interjú Varró Danival (kgy) (23. szám)
Szerb Antal: Utas és holdvilág; Hermann Hesse: A pusztai farkas (Ducsay Zsuzsanna) (25. szám)
Hajnóczy Péter: A halál kilovagolt Perzsiából (Ducsay Zsuzsanna) (26. szám)
Arthur C. Clark: A gyermekkor vége (Kovács György) (27. szám)
Harry Potter - Boszorkányok igenis léteznek, így hát essen róluk szó!
(Turczi Dávid) (28. szám)
Amélie Nothomb: A gyilkos higiéniája (kgy) (29. szám)
Jean Sasson: Igaz történetek egy szaúd-arábiai királyi családról (Sipos László) (29. szám)
Lugosi Viktória: Ajvé
(Szigeti Laura) (31. szám)
A fény őrzői
(Pásztor Hanna) (32. szám)
Képzelgő
(Tardos Hanna) (32. szám)
A babó (Ekler Dorottya) (34. szám)
William Wharton: Madárka (Varga Zorka) (34. szám)
Parti Nagy Lajos: A hullámzó Balaton (kgy) (34. szám)
Anna-Sophie Brassme: Lélegezz! (Pásztor Hanna) (34. szám)
Tristan Schwartz: A genovai méregkeverő (Csenterics Hanna) (35. szám)
Sylvia Browne: Egy látnok kalandjai (Csenterics Hanna, Balogh Luca) (35. szám)
Egy fiúról (Daubner Anna) (36. szám)
K*vajó könyv (Bakonyi Alexa) (36. szám)
Henry Gidel: Coco Chanel (Balla Júlia) (37. szám)
Szederbor (Daubner Anna) (38. szám)
Könyvajánló - Douglas Adams: Galaxis Útikalauz Stopposoknak (Német G. Dani) (38. szám)
Daniel Keyes: Az ötödik Sally (Ginter Zsófi) (39. szám)
Novecento (Herner Máté) (40. szám)
Szabó Magda: Az ajtó (Balla Júlia) (41. szám)
Harry Potter és a Félvér Herceg (Ginter Zsófia) (46. szám)
Dan Brown: A Da Vinci-kód (Szauer Tamás) (47. szám)
Dan Brown: Angyalok és démonok (Balogh Zsombor) (48. szám)
Herczeg Sára – Kirády Attila: Én, Torres (Gondár Bianka) (49. szám)
Cápakaka (Puskás Flóra) (50. szám)
Könyvajánló: Glennkill (Kelemen Csaba) (56. szám)
Corinne Hoffman: Afrikai szeretők (Horváth Dóra) (56. szám)
Vörös szőnyeg (Horváth Dóra) (57. szám)
A Titok (Horváth Barbara) (57. szám)
Az utolsó Potter (Laczi Zsófia) (58. szám)