Szubjektív

Szubjektiv 2424. szám 1999. október

Asztrobiológia másodfokon (Komlós Marci)
A fesztivál programja öt komoly előadást, egy kisebb vetélkedőt, egy szakmai vitát és egy pizza evést tartalmazott. Bár a zsúfolt menetrend miatt a fontos problémákra csak nagyon kevés idő jutott, a fesztivál mégis jól sikerült.

Hajnali röplabda (Münz Marci)
Ő lecsapja

Órarendkészítés (Kenderessy Móni)
Amin javítani kell, az ez a fejetlenség, bár lehet, hogy hat év alatt megszokjuk, és különben is lesz majd valahogy, csak éppenséggel nem ott, nem avval, nem addig, mint ahogy tavaly elterveztük.

Szolár Eklipsz Nájtinájn (Kálecz Orsolya)
Ha vannak mások is, akik augusztus 11-e esős délelőttjén szintén északnyugat felé vették az irányt Szeged felől, nem mindennapi látvány tűnhetett a szemükbe.

Felhőtlen Napfogyatkozás (Kristóf Júlia, Münz Márton)
Egy Szeged melletti tanyán nézte volna a napfogyatkozást az AKG Csillagászat Szakköre. Rengeteg távcső, binokulár, napszűrő és ötvenöt ember érkezett több fuvarral a kibérelt területre.

Nincs új a Nap alatt (Kenderessy Móni)
40 ember elé tárult a lehetőség, hogy együtt nézhetjük a 2001-es napfogyatkozást Zimbabwéból. Hogy milyen köveket képes megmozdítani az elszántság, azt még nem lehet tudni, de majd meglátjuk. Előtte beavatjuk azokat is, akik nem voltak ott a csillagászat órán.

Az AKG mézeskalács háza (Vér Marci)
Egyszer volt, hol nem volt, réges-régen (körülbelül ezen a nyáron) míg mi süttettük a hasunkat a napon és nem törődtünk azzal, hogy egyszer majd a távoli jövőben elkezdődik az iskola, egy mindenre elszánt, bátor kis csapat elindult egy számunkra ismeretlen vidékre.

Henry Fool - filmajánló (Bittó Piroska)
Egy züllött, rejtélyes figura érkezik egy züllött, rejtélyes kis közegbe. A szellemi fogyatékosnak hitt fiatal szemeteshez és családjához költözik be albérletbe.

24matr4.jpg (3632 bytes)Mátrix, az új generációs akciófilm (Kolmós Marci)
Egy ország kultúrájának tükröznie kell az országot. Ha pedig az ország Amerika, akkor Hollywoodnak tükröznie kell Amerikát. Amerika pedig már nem a cowboyok körül forog, és ezt már Hollywoodban is észrevették.

Röhögjünk együtt a reklámokon (Münz Marci)
Ugye ismerik az érzést, amikor valahova be akarnak nyúlni a porszívójukkal, de nem sikerül…? Ugye látják maguk előtt a hétvégi takarítások idegőrlő kínlódásait…? De most ennek vége!

54 - filmajánló
New York. Hetvenes évek. Vakító fény. Dübörgő zene. Széttaposott táncparkett. Lampionok. Kábítószer. Alkohol. Szex. Varázslat.

Osztálytalálkozó – Friderikusszal (Tóth Móni)
Borzalmas volt. Az első adásról tudok csak beszámolni, a másodikat már nem voltam hajlandó megnézni.

Jövőnéző – Iránytű a jövőbe (Kovács György)
Ennek a műsornak a címe és mottója alapján olyan találmányokat, illetve tudományos újdonságokat kéne bemutatnia a nézőknek – úgy, hogy eligazodjon bonyolult szövevényükben – amelyeknek feltételezhetően jelentős szerepük lesz a jövőben.

24monos5.jpg (6455 bytes)A helyzet magaslatán (Bittó Piroska)
Mónos Zoltán 2 éve hirdette meg a sziklamászást az AKG-ban, és azóta egy lelkes sziklamászó csoport szerveződött köré. Az itt olvasható interjúban rengeteg érdekes dolgot tudhatunk meg tőle erről a különleges sportról.

Virtuális államok (Kálecz Orsolya)
Létezik egy állam a földön, amelynek minden polgára egyben miniszter is, ám tilos királyt vagy elnököt választani. Himnusza naponta változik, és amint a polgárság száma eléri az 5 milliót, kérelmezni fogja az ENSZ-tagságot. Területe mindössze 20 négyzetméter, ahol az egészet működtető szerver található.

A Herceg a Kis-Trupp előadásában (Lőrinc László)
Ebben az iskolában túltengünk mi tanárok, ott is, ahol nem kéne. (Ezt a kritikát is tanár írja...) És most íme egy esemény, diákokkal, -nak, -tól, által.

24foldr3.jpg (7456 bytes)Egy nap az élet (Münz Marci)
Az aszfalt felhasadt, több helyen szétnyílt. Kicsavarodott villanyoszlopok, összeomlott épületek, por mindenütt. Ha elsőre átengedik őket a román határon, ha nem veszítenek egy teljes napot, meglehet, soha nem térnek haza.