Olyan gimnáziumot kerestünk a gyerekeinknek, ahol sok mindennel meg lehet ismerkedni, ahol kipróbálhatják magukat mindenfélében, hogy minél megalapozottabban tudjanak pályát választani. Azt gondoltuk, az jó, ha egy gyerek tűzzománcozhat, kerámiázhat, természetbúvárkodhat, filmkészítéssel foglalkozhat, filmklubba járhat, elsősegélynyújtást tanulhat, színészkedhet (akár idegen nyelven is), zenekart alapíthat, robotot építhet, természettudományos kísérleteket végezhet a tanulás mellett anélkül, hogy művésznek, orvosnak, tudósnak készülne, és úgy, hogy nekünk ehhez a kisujjunkat se kelljen mozdítani.
Azt is gondoltuk, hogy jó a gyerekeknek, ha olyan felnőttek vannak a környezetükben, akikre fel lehet nézni, akiktől nemcsak a tantárgyat, hanem sok mást is lehet tanulni – világlátást, gondolkodásmódot, erkölcsöt, tartást.
Azt is gondoltuk, hogy a pályaválasztáson kívül az is fontos tevékenység ebben az időszakban, hogy megtalálják azokat a barátokat, akik egész életükben körülöttük maradhatnak, akikkel fontosak egymás számára, akikkel majd szívesen fogják tölteni a szabadidejüket, vagy akikkel jó lesz akár együtt dolgozni is.
És azt is gondoltuk, hogy hasonlóan gondolkodó szülők hasonló iskolákat választanak, ezért nem lesz rossz nekünk, szülőknek, ennek az iskolának az életében részt venni, mert sok rokonszenves szülőt, tanárt, gyereket találunk itt.
Ennyi év után elmondhatjuk, hogy gyerekeinkből kedves és értelmes fiatalok lettek, kedves és értelmes fiatalokkal barátkoznak. Mi, szülők, a mai napig rendszeresen találkozunk régi csibetársak szüleivel, patrónusokkal.
A mi családi tapasztalataink szerint ebben az iskolában képezik a későbbi nyelvtanárokat, kulturális antropológusokat, számítógépes nyelvészeket, vegyészmérnököket, közgazdászokat, informatikusokat, zenészeket.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ehhez nekünk három gyerek kellett.

Kiss Bori, matematikus
Falus György, informatikus