 Olyan
gimnáziumot kerestünk a gyerekeinknek, ahol sok mindennel meg lehet
ismerkedni, ahol kipróbálhatják magukat mindenfélében, hogy minél
megalapozottabban tudjanak pályát választani. Azt gondoltuk, az jó, ha
egy gyerek tűzzománcozhat, kerámiázhat, természetbúvárkodhat,
filmkészítéssel foglalkozhat, filmklubba járhat, elsősegélynyújtást
tanulhat, színészkedhet (akár idegen nyelven is), zenekart alapíthat,
robotot építhet, természettudományos kísérleteket végezhet a tanulás
mellett anélkül, hogy művésznek, orvosnak, tudósnak készülne, és úgy,
hogy nekünk ehhez a kisujjunkat se kelljen mozdítani.
Azt is gondoltuk, hogy jó a gyerekeknek, ha olyan felnőttek vannak a
környezetükben, akikre fel lehet nézni, akiktől nemcsak a tantárgyat,
hanem sok mást is lehet tanulni – világlátást, gondolkodásmódot,
erkölcsöt, tartást.
Azt is gondoltuk, hogy a pályaválasztáson kívül az is fontos tevékenység
ebben az időszakban, hogy megtalálják azokat a barátokat, akik egész
életükben körülöttük maradhatnak, akikkel fontosak egymás számára,
akikkel majd szívesen fogják tölteni a szabadidejüket, vagy akikkel jó
lesz akár együtt dolgozni is.
És azt is gondoltuk, hogy hasonlóan gondolkodó szülők hasonló iskolákat
választanak, ezért nem lesz rossz nekünk, szülőknek, ennek az iskolának
az életében részt venni, mert sok rokonszenves szülőt, tanárt, gyereket
találunk itt.
Ennyi év után elmondhatjuk, hogy gyerekeinkből kedves és értelmes
fiatalok lettek, kedves és értelmes fiatalokkal barátkoznak. Mi, szülők,
a mai napig rendszeresen találkozunk régi csibetársak szüleivel,
patrónusokkal.
A mi családi tapasztalataink szerint ebben az iskolában képezik a
későbbi nyelvtanárokat, kulturális antropológusokat, számítógépes
nyelvészeket, vegyészmérnököket, közgazdászokat, informatikusokat,
zenészeket.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ehhez nekünk három gyerek kellett.
Kiss Bori, matematikus
Falus György, informatikus |
